Megkezdődött a karácsonyi ponty lehalászása - nézze meg a képeket!

Kemecse, 2020. november 23. Halászok kiveszik a pontyokkal teli hálót lehalászáskor a Szabolcsi Halászati Kft. egyik telelő tavából Kemecsén 2020. november 23-án. A halászati cég átlagosan évente 500 tonna halat termel, az értékesítés nagy része a karácsonyi időszakra esik. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Látványos képeken látható, ahogy a Szabolcsi Halászati Kft. egyik telelő taván Kemecsén, a szakemberek megkezdték a karácsony előtti lehalászást. A most kiemelt pontyok már a karácsonyi szezonra készülve kerülnek ki a vizekből. Ez a halászati cég átlagosan évente 500 tonna halat termel, az értékesítés nagy része a karácsonyi időszakra esik.
Vágólapra másolva!

A magyarországi halastavi termelés mennyisége egyébként 2019-ben 20 619 tonna volt, ez az előző évi mennyiséghez képest 9 százalékkal kevesebb. Megyei szinten a legtöbb halat Hajdú-Bihar megyében termelték 2019-ben, de számottevő mennyiséget halásztak le Békés, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Csongrád-Csanád és Baranya megyében is. A hazai gyakorlat szerint a tógazdaságokban elsődlegesen pontyállományra alapozott polikultúrás tórendszerekben termelik a halakat - írja a Magro portál.

Kattintson a képre és nézze meg galériánkat!

Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban