Ezért lehet más a bitcoin árfolyamának mostani szárnyalása

bitcoin, bitcoin gyűjtést, bányászat, mining
Vágólapra másolva!
A bitcoin nemrég megközelítette a 2017-ben elért mindenkori csúcsát. Ez azonban a történelmi tapasztalatok alapján nem biztos, hogy jó előjel. Három éve ugyanis a rekordot követően jelentős zuhanás következett. Az elemzők most azt próbálják megjósolni, a történelem ismétli-e önmagát.
Vágólapra másolva!

A bitcoin árfolyama kedden közel került ahhoz, hogy megdöntse a 2017 decemberében elért, 19.783 dolláros mindenkori csúcsát. Ez azonban sokak számára akár rossz előjel is lehet. 2017-ben ugyanis a rekord után hatalmas zuhanás következett, és a kriptovaluta néhány nap alatt egészen 12.000 dollárig süllyedt, majd később folytatta a mélyrepülést – írja a 24/7 Wall St.

Az elmúlt időszakban azonban a bitcoin igen szépen teljesített.

A legutóbbi mélypontot szeptember 8-án produkálta az árfolyam, azt követően pedig nagyjából 80 százalékot erősödött.

Összevetésképpen, ugyanebben az időszakban az arany 6,8, az ezüst pedig 16 százalékot gyengült.
A háttérben számos tényező áll. Egyfelől több befektető, főleg a fiatalabbak, inkább a bitcoint választják az arannyal – illetve más hagyományos menedékeszközökkel – szemben.

A bitcoin árfolyamának idei alakulása Forrás: Investing.com

A másik fontos tényező, hogy több ismert vállalat is közeledett a kriptovaluták felé. A PayPal például október 21-én jelentette be, hogy lehetővé teszi a kriptovalutás fizetést a platformján.

A bitcoin bányászok egyébként még évekre vannak attól, hogy kibányásszák az összes elérhető (21 millió) bitcoint.

Az elmúlt 12 hónapban közel 500 000 bitcoinnal gyarapodott a hálózat, a teljes forgalomban lévő mennyiség pedig jelenleg 14,8 millió.

A nagy kérdés tehát az, hogy a történelem ismétli-e önmagát vagy tudja-e tartani az emelkedési lendületét a bitcoin. Az idei évben egyelőre az látszik, a kriptovaluta könnyedén lenyomja az aranyat és az ezüstöt. A bitcoin idén eddig 167 százalékot emelkedett, míg az ezüst 31, az arany pedig több mint 17 százalékot erősödött.