Két új City SPAR szupermarketet nyitott a fővárosban a kiskereskedelmi áruházlánc. Ezeken kívül, a napokban egy-egy megújult áruházat vehettek birtokba a vásárlók Budapesten, Dunakeszin, Petőházán és Székesfehérváron is. A fejlesztések összértéke megközelíti a 3 milliárd forintot.

„Mozgalmas időszak a mostani ősz a vállalat életében. Ezekben a hetekben két új City SPAR szupermarketet adtunk át. Ezen üzlettípust kifejezetten forgalmas közlekedési csomópontok közelébe terveztük, alkalmazkodtunk a vásárlóközönség gyors, ugyanakkor a minőséget szem előtt tartó vásárlási szokásaihoz.

A 2006-ban Budapesten átadott első üzletek óta már összesen 23 City SPAR szupermarket nyílt országszerte. Örvendetes módon ezeken kívül újabb négy meglévő áruházunk modernizálását is be tudtuk fejezni nemrégiben: egy budapesti, dunakeszi, petőházi és székesfehérvári üzletünk is megszépült és modern környezetben fogadja vásárlóit" – ismertette Maczelka Márk, kommunikációs vezető.

Több mint 650 millió forintos beruházással újult meg a Székesfehérvár, Pozsonyi út 10. szám alatti szupermarket, amely október 15-én nyitotta meg ismét kapuit. A modern, letisztult környezetet az aktuális boltberendezési koncepció szerint alakították ki. A bejárat után piacszerű zöldségosztály és látványos pékáru részleg fogadja a vásárlókat.

Forrás: WWW.PIXIMAGE.HU/Toke Bela

A Dunakeszi, Toldy Miklós utca 1. szám alatt található áruház modernizálására több mint félmilliárd forintot fordított a vállalat. Az áruház november 5-én nyitott újra.

Budapesten, a Monostori úton található szupermarketben mintegy 301 millió forintos beruházással emelték magasabb szintre a vásárlói élményt és korszerűsítették a helyiség energetikai rendszerét. Az áruház november 19-től fogadja újra vásárlóit.

Budapest dinamikusan fejlődő kerületében, a forgalmas Fehérvári út 45. szám alatt november 19-én megnyílt City SPAR üzlet mintegy 383 millió forintos beruházással valósult meg. A kis alapterületű üzlethelységet a legújabb koncepció szerinti bútorokkal, az aktuális dizájn szerint, energiatakarékos megoldásokat szem előtt tartva alakították ki. A megszokott kínálat mellett kényelmi termékek széles választékát, a grillpultban pedig helyben készült melegételeket kínálnak a vásárlóknak. A gyors vásárlást önkiszolgáló kasszák segítik. Az üzletben 14 új munkahelyet teremtett a SPAR.

Megszépült belső fogadja november 26-tól Petőházán, a SPAR út 1. szám alatt található SPAR áruház vásárlóit. Az 595 millió forintot meghaladó beruházás során a teljes eladótér mellett az üzlet energetikai rendszere is megújult. 

Új City SPAR szupermarketben vásárolhatnak a XIII. kerület lakói is november 26-tól. A 19 új munkahelyet teremtő szupermarket közel 400 millió forintos beruházással készült el a Bessenyei utca 8. szám alatt.

A szupermarkettől elkülönülten SPAR to Go egység nyílt, ahol helyben készült melegételeket, szendvicseket, desszerteket és kávét kínálnak.