Gigantikus autóipari beruházásról szivárogtak ki hírek

elektromos autó töltés
A horvátoknál tuti nem lesz gondja az e-autó töltéssel
Vágólapra másolva!
A nyáron a Ford bejelentette, hogy új elektromos modelljüket a Volkswagen által fejlesztett és gyártott MEB-padlólemezekre fogják építeni. A gyártás pontos helyszínét mindeddig jótékony homály fedte, friss német sajtóértesülések szerint azonban a jármű az amerikai gyár kölni üzemében készül majd.
Vágólapra másolva!

A hírt a Ford részéről még nem erősítették meg - írja az Electrive.com. Ugyanakkor a Saarländischer Rundfunk rádióállomás úgy tudja, hogy az amerikaiak több milliárd dolláros fejlesztéseket terveznek a kölni üzem átalakítására.

Ezzel ez lenne a Ford első olyan gyára kontinensünkön, amely elektromos autók gyártására áll rá.

Az Automobilwoche úgy tudja, még két másik helyszín is versenyben volt, az egyik a közeli Saarlouis, a másik pedig a romániai Krajova városa.

Mindennek a hátterében az áll, hogy júniusban a Ford és Volkswagen globális együttműködést írt alá az elektromos és önvezető járművek közös fejlesztésére.

Mint ismeretes, az e-autók piacán egyre erősebb Tesla a közelmúltban döntött úgy, hogy szintén Németországban, Berlinhez közel építi fel első elektromosautó-gyárát Európában.

Illusztráció Forrás: Pixabay / Készítette: stux

A kölni üzemben 2023-ban kezdődhet meg a MEB-platformokra épülő autók gyártása, és az amerikai cég néhány év alatt 600 ezret szeretne legyártani belőlük.

Itt vannak a Tesla legkomolyabb versenytársai

A Tesla sikerén felbuzdulva a befektetők folyamatosan keresik azt a vállalatot, amely hasonló növekedést tud produkálni a tőzsdén, mint Elon Musk cége. Az elektromos autók piaca felfutóban, a Tesla papírjai megállíthatatlanul szárnyalnak, azonban mivel már igen drága beszállni, sokan másfelé keresgélnek. Bemutatjuk azt az öt céget, amelyek közül kikerülhet a következő Tesla.

A Ford emellett más modellekkel is bővíti elektromos járművei kínálatát, például a Mustang Mach-E-vel. De az elkövetkező két évben megjelenhet a Transit és az F-150-es ilyen meghajtású változata is. Sőt, arról is szó van – és erről már a Ford részéről hivatalosan is nyilatkoztak -, hogy a MEB-padlólemezekre egy másik elektromos Ford modellt is építenek majd.