Többféle pályázatból is kaphatnak forrást a kis- és középvállalkozások

könyvelő, könyvelés, adó, laptop, mérleg, számok, papír, toll, táblázat
Vágólapra másolva!
Az állami pályázati honlapon böngészhető elérhető pályázatok között több olyan is található, mely a kis- és középvállalkozásoknak segít fejlesztéseikben, korszerűsítéseikben. Ezekből a vállalkozások által általánosan hozzáférhető pályázatokat gyűjtötte ki az Origo.
Vágólapra másolva!

Magyar Multi Program III. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis-és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása (GINOP-1.2.7-20)

A támogatott fejlesztések az alábbi tevékenységekről szólhatnak:

  • műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztés
  • márka- és arculatépítés, marketing tanácsadás
  • stratégiai és vállalati pénzügyi tanácsadás
  • szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés

Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt

2,5 millió forint és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban

részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig, melynek során a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt, vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 25 százaléknak megfelelő, maximum 125 millió forint összegű előleget biztosít.

A felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2021. január 28. 12:00-ig lehetséges.

További részletek.

MI innovációs- és kompetenciaközpont, adatvagyon-gazdálkodási kapacitás kialakítása a hazai KKV-k számára Mesterséges Intelligencia alkalmazások ösztönzésére (GINOP-3.2.8-20)

A támogatást elnyerő szervezetek a projektjük megvalósításával hozzájárulnak a mesterséges intelligencia alapú üzleti IKT megoldások kkv-szektorbeli terjedéséhez, a hazai digitális- és adatgazdaság fejlődéséhez, ezek eredményeképpen a hazai gazdaság versenyképességének javulásához. A projektet a fenntartási időszak végéig működtetni kell.

Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy a felhívás feltételeinek megfelelő projektet mindösszesen

maximum 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban

részesíti, a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projektnek pedig a megítélt támogatás elszámolható költségei legfeljebb 100 százalékának megfelelő összegű előleget biztosít.

A támogatási kérelem benyújtása 2020. december 15-től 2021. január 15. 12:00 óráig lehetséges.

További részletek.

Üzleti infokommunikációs, digitalizációs tőkealap (GINOP-8.2.5-17)

Az Üzleti infokommunikációs, digitalizációs Tőkealap célja a fejlődőképes hazai kis- és középvállalatok versenyképességének további növelése új digitális technológiák (Ipar 4.0 és egyéb új digitális technológiák: pl. IOT, M2M, big data, szenzortechnológia, robotika) bevezetésével, fejlesztésével, vállalati folyamatuk új, magasabb szintű alapokra helyezésével hatékonyságuk javítása érdekében. A tőkealap célja a kedvezményezett vállalkozások digitális átalakuláshoz szükséges fejlesztéseinek finanszírozása, vagyis a vállalati folyamatuk újjászervezése, korszerűsítése, digitalizálása.

A kedvezményezett vállalkozások a befektetési tárgyalási folyamat eredményeként meghatározott feltételektől függően

50 és 4987 millió Ft értéksávban kaphatnak tőkebefektetést.

A program keretösszege bruttó 10 milliárd forint.

A kiírás keretében befektetési döntést legkésőbb 2023. december 31-ig lehet hozni.

További részletek.

Több általános célú pályázat is rendelkezésre áll a hazai kkv-k számára Forrás: Shutterstock

Digitális Jólét Pénzügyi Program – Tőkeprogram (GINOP-8.2.7-18)

A Digitális Jólét Program (DJP) az alábbi területeken határoz meg stratégiai célokat:

  • digitális infrastruktúra fejlesztése (mely a szélessávú, gyors hálózatok elérhetőségéhez szükséges intézkedéseket fogalmazza meg);
  • a digitális kompetenciák fejlesztése (mely a digitális oktatás, digitális gyermekvédelem és digitális munkaerőpiac érdekében határozza meg a célkitűzéseket);
  • a digitális gazdaság fejlesztése (melynek célja a hazai digitális fejlesztéseket végző vállalkozások megjelenésének ösztönzése és külpiacra segítése, valamint a digitalizáció szintjének emelése a gazdaság minden területén);
  • a digitális állam megteremtése

A felsorolt stratégiai célok mellett a DJP horizontális célként határozza meg az információbiztonság és a kibervédelem fejlesztését, a hálózatkutatás és a smart city megoldások terjedésének ösztönzését, a határon túli magyar digitális jólét stratégia megalkotását és a digitális gazdaság szereplőinek nemzetközi megjelenését.

A tőkeprogram keretösszege 7,51 milliárd forint, az alapdíjazás a finanszírozási megállapodás aláírását követő első 24 hónapban

az alap jegyzett tőkéjének maximum 2,5 százaléka évente, azt követően pedig maximum 1 százaléka évente.

Befektetési döntés meghozatala legkésőbb 2023. december 31-ig lehetséges.

További részletek.

Irinyi tőkeprogram (GINOP-8.3.3-17)

Az Irinyi Tőkealap I. a Kormány által 2016 februárjában elfogadott Irinyi Terv célkitűzéseivel összhangban álló fejlődési pályát kitűző kis- és középvállalkozásokba fektet tőkét. A tőkealap olyan feldolgozóipari vállalkozások finanszírozását szolgálja, amelyeknek fejlesztési céljaik eléréséhez hitelfinanszírozások és vissza nem térítendő támogatások mellett, tőkeági finanszírozásra is szükségük van. A tőkebefektetés célja a kedvezményezett vállalkozások fejlesztési elképzelései megvalósításának, piacra lépésének, üzleti terjeszkedésének finanszírozása.

A program keretösszege 8 milliárd forint, a finanszírozási megállapodás aláírását követő első 24 hónapban a vonatkozó finanszírozási megállapodás alapján

a lekötött program-hozzájárulások maximum 2,5 százaléka évente, azt követően pedig maximum 1 százaléka évente.

Befektetési döntés meghozatala legkésőbb 2023. december 31-ig lehetséges.

További információk.

Vállalkozások Munkaerő Támogatása Program

Az állami pályázatok mellett, a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz benyújtott kérelem alapján

vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak, ha állami foglalkoztatási szervnél regisztrált programrésztvevő, 25 év alatti álláskeresőt vagy alacsony iskolai végzettségű álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében.

A támogatás folyósítási időtartama fix 5 hónap lehet. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bérköltség (bruttó bér és szociális hozzájárulási adó) 50 százaléka, de teljes munkaidős foglakoztatás esetén legfeljebb 100 ezer forint havonta.

A támogatási kérelem benyújtásának egyelőre nincs határideje.

További részletek.

Beruházásösztönző és munkavédelmi támogatások

Végül ide kapcsolódó hír, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán írt arról, hogy 50 milliárd forintból újabb pályázatot írnak ki a közepes beruházások támogatására. Azok a cégek kapnak maximum 280 millió forintos támogatást, amelyek vállalják, hogy beruházásuk nyomán senkit, egyetlen munkavállalót sem bocsátanak el. A támogatás az egész beruházás egyharmadát teheti ki.

Az Origo még november elején írta meg, hogy 50 milliárd forinttal, 75 milliárd forintra emelik az exportnövelés céljából külföldön végrehajtott magyar vállalati beruházások támogatását. Ebben a konstrukcióban 91 vállalat 250 milliárd forintnyi beruházáshoz kért támogatást.

Továbbá 35 milliárd forinttal, 60 milliárd forintra emelik a határon túli területeken végrehajtott magyar vállalati beruházások támogatási programját. Ebben a konstrukcióban 465 vállalat összesen 200 milliárd forintnyi határon túli beruházását fogják támogatni.