Csúnya karácsonyi pulcsikat árul a redmondi technológiai óriás

Windows csúnya "karácsonyi" pulcsi
Vágólapra másolva!
Nem először fordul elő a Microsoft történetében, hogy csúnya karácsonyi pulcsikat kreál a vásárlók számára az egyébként korunk technológiai óriásai közé tartozó cég. Idén, ünnepi hangulatú MS Paint és Windows témájú pulóvereket árul az online webáruházában és bevételének egy részét a Girls Who Code-nak, egy alapítványnak adományozza.
Vágólapra másolva!

A MS Paint, Windows XP és 95 pulóverek kedden váltak elérhetővé a vásárlók számára. A hat méretben megvásárolható csúnya karácsonyi ruhadarabok nagy népszerűségük miatt hamar elkeltek, de időközben újabb készletek érkeztek.

A vállalat, hogy még egyedibbé tegye a pulóvereket, egy humoros Windows XP dobozba csomagolta azokat, amelyen a ruhadarab leírását úgy fogalmazták meg, mintha az operációs rendszert mutatná be.

Illusztráció Forrás: Twitter/Windows

A Microsoft ezeknek az ünnepi hangulatú termékeknek az eladásaival támogatja a Girls Who Code alapítványt, amely célja, hogy támogassa a nőket az informatikus pályán, többek között elősegítsve azt, hogy megszerezzék az ehhez szükséges szaktudást.

Mindemellett, csökkenteni szeretné a nemek közötti foglalkoztatási különbségeket ebben az iparágban: míg 1995-ben az informatikusok 35 százaléka volt nő, ma már csak 24 százalékuk kerül ki közülük.

A pulóverekért darabonként - átszámolva - nagyjából 21 ezer forintot kell fizetni. Minden eladott pulóver árából mintegy 650 forintot az alapítvány kap, a vállalat legalább 50 ezer dollár, azaz legalább 15 millió forintot szeretne pulóvereivel összegyűjteni.