A világ fegyver- és hadfelszerelés-piacának bő 60 százalékát amerikai cégek uralták 2019-ben, a 25 legjelentősebb vállalat eladásai 361 milliárd dollárt tettek ki, 8,5 százalékkal többet tavalyelőtthöz képest - közölte hétfőn a svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

A globális kockázati elemző és biztonságkutató intézet adatai szerint az első öt legnagyobb fegyvergyártó vállalat amerikai, és továbbra is a Lockheed Martin - az F-35-ös harci repülők gyártója - a legelső az eladásokat tekintve.

A 25-ös toplistában 12 amerikai, hat nyugat-európai, négy kínai és két orosz vállalat szerepel,

továbbá most először egy közel-keleti is: az EDGE, központja az emírségekben van.

Noha az amerikai fölény nem új, Kína feltörése azt tükrözi, hogy az ázsiai ország 2015-ben jelentős haderőreformot indított el. Ennek megvalósítását az tette lehetővé, hogy az azóta eltelt időszakban évi átlagban csaknem ötszázalékos gazdasági növekedést produkált az ország - mondta Lucie Béraud-Sudreau, aki a fegyverkezési kutatások vezetője a SIPRI-nél.

A USS Theodore RooseveltForrás: AFP/Nicholas V. Huynh

Ugyan az európai cégek lemaradni látszanak, külföldi eladásaik továbbra is jelentősek. A páneurópai Airbus és a francia Thales 24-24 külföldi országban van jelen, ezzel megelőzik a második legnagyobb amerikait, a Boeing vállalatot.

Ennek oka, hogy ezek transznacionális cégek - tette hozzá. Béraud-Sudreau szerint az orosz cégek azért maradnak le, mert lassul az orosz hadsereg eszközeinek modernizációs programja, amelyet néhány évvel ezelőtt elkezdtek. Ennek pedig az Oroszország elleni nyugati szankciók és az energiaárak drasztikus csökkenése az oka - állapította meg.

Az emírségekbeli EDGE azért kerülhetett be a legjelentősebb 25-be - a 22. lett -, mert 25 cég fúziójából jött létre. A SIPRI egy másik kutatója, Pieter Wezeman elmondta: az EDGE sikere annak köszönhető, hogy találkozott a katonai eszközök és szolgáltatások iránti hazai igény és a külföldi szállítóktól való függetlenedés vágya.