Régóta várt gyorsforgalmi útszakaszt vehetnek használatba az autósok

Átadják az M44-es szakaszát
Vágólapra másolva!
Az eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban, péntek délutántól használhatják az autósok az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba-Kondoros közötti 17,6 kilométeres szakaszát - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A 17,6 kilométeren egy bazaltbeton pályaszerkezettel készült turbó körforgalom, egy különszintű csomópont, két vadátjáró és hét híd épült meg. Kétsoprony térségében új pihenőt alakítottak ki, Békéscsabán pedig bővült a mérnökségi telep, amelynek feladata az elkészült szakasz üzemeltetése lesz

- tudatták.

A kivitelező Duna Aszfalt Kft. január végéig, a szerződésben szereplő befejezési határidőig a Kondorosnál lévő ideiglenes csomópont elbontásán, a Fürjesi csomópontban a 44-es számú főút melletti kerékpárút korrekciójának befejezésén, valamint a felvonulási területek rendezésén, rekultivációján dolgozik majd.

A közlemény idézi Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkárát, aki elmondta: a kormány azt szeretné, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa közé tartozzon, amihez elengedhetetlen a megfelelő úthálózat.

- fejtette ki.

Átadják az M44-es szakaszát Forrás: NIF Zrt.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint az M44-es "konkrét vállalkozói, befektetői érdeklődéseket hozott", ami meghatározó a megye gazdasági fejlődése szempontjából.
Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott is azt emelte ki, hogy a fejlődő ipar és mezőgazdaság vonzza a szakképzett munkaerőt, a magasan képzett humán erőforrást, ami Békés megye népességmegtartó erejének záloga.

Az M44-es Kondoros és Békéscsaba közötti szakasza nettó 41,4 milliárd forint magyarországi forrásból épült meg.

A menetidő Budapest és Békéscsaba között a tavaly átadott 62 kilométerrel együtt akár 25 perccel is csökkenhet. Személygépkocsik számára továbbra is ingyenesen használható lesz az út.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta: dolgozik a kivitelező az M44 Lakitelek-Tiszakürt közötti szakaszán is. A főpályán - a műtárgyak kivételével - már végig aszfaltréteg van. A Tisza felett épülő 556 méter hosszú híd alépítményi munkálatai elkészültek, az előregyártott vasbeton hídgerendákat beemelték, a mederhidat tartó pilonok építése a befejezéséhez közeledik.

Elindult az előkészítő munka Szentkirály és Lakitelek között is; a Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszon pedig megkezdődött a területszerzés - olvasható a közleményben.

Az M44-es gyorsforgalmi út 110 kilométer hosszú lesz, 54,6 kilométernyi fejlesztés Békés megyében valósul meg.