Újabb gazdaság- és családvédelmi intézkedéseket, további nagyberuházásokat jelentettek be a héten

koronavírus, vírus, járvány, maszk, Budapest, belváros, járókelő
Vágólapra másolva!
Újabb, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a családok és a vállalkozások védelmét szolgáló intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor kormányfő. Az intézkedések négy fő elemét ismertetve hangsúlyozta: "jó okkal bízhatunk abban, hogy nemcsak honfitársaink tízezreinek az életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni." A gazdaságvédelmi intézkedések mellett számos új beruházást jelentettek be. Külföldi cégek valósítanak meg munkahelyeket védő illetve teremtő fejlesztéseket, de kormányzati támogatásokat kapnak hazai vállalatok beruházásai is. A héten tették le az új magyarországi harcjárműgyár alapkövét, a Magyar Nemzeti Bank közzétette állásfoglalás szerint pedig a mostani gazdasági válságból sokkal gyorsabb lesz a kilábalás, mint 2009-ben.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor újabb gazdaság- és családvédelmi intézkedéseket jelentett be

A miniszterelnök újabb intézkedéseket jelentett be a magyar családok és vállalatok védelme érdekében. A gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről szóló intézkedések négy fő eleme a következő:

  • A családok és a vállalkozások hitelmoratóriumát július 1-ig meghosszabbították. Ez automatikus, csak az kell bemenjen a bankba intézkedni, aki akarja tovább fizetni a hitelét január elseje után.
  • A járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A vendéglátóhelyek és szállodák mellett ezt a támogatást kiterjesztik a szünetelni kényszerülő buszos magánvállalkozásokra is.
Orbán Viktor miniszterelnök új védelmi intézkedéseket jelentett be a héten Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
  • A KKV-k és az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik. Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, de egyúttal ezek a legsérülékenyebbek is a járvány idején. A 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb települések pénzügyi helyzetét egyenként tekintik majd át.
  • A gyerekeket nevelő és gyerekeket váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végével vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét.

Nagy bejelentés érkezett a Mercedes kecskeméti gyáráról

Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti gyárból a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Christian Wolff gyárigazgató a Mercedes kecskeméti gyárában. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Kkm

Az 50 milliárd forint értékű beruházáshoz a magyar kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít, a beruházással több mint 4400 munkahely jövője válik "betonbiztossá" - tette hozzá a miniszter.
Hangsúlyozta: a világ egyik legnagyobb és legmodernebb autóipari vállalata döntött úgy, hogy óriási jelentőségű high-tech beruházást hoz Magyarországra, most amikor a világ autóipara "nem éppen az új beruházásokról szól".

Újabb beruházások érkeznek Magyarországra

A héten több új beruházását jelentettek be, melyek támogatják a magyar gazdaságot a járvány utáni talpra állásban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít. A miniszter elmondta, hogy első ütemben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok jön létre, amely évente mintegy 10 ezer tonna, elektromos akkumulátorok gyártáshoz szükséges rézfólia-kapacitással rendelkezik majd. Ez a beruházás a vállalat Magyarországra vonatkozó terveinek első fázisa. Kifejtette: Magyarországon az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor gyártása nagy erőkkel zajlik, sőt koreai beruházóknak köszönhetően a világ legnagyobb kapacitásai épültek fel az országban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mond beszédet az Iljin Materials beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszter egy újabb autóipari beruházását is belentett. Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 5,6 milliárd forintból fejleszti győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, Kecskeméten pedig új üzemcsarnokot épít. A beruházáshoz a magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter Kecskeméten. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Motherson cégcsoport Magyarország, a magyar kormány szövetségese a világjárvány okozta gazdasági kihívásokkal szemben folytatott rendkívüli harcban.

A beruházások most aranyat érnek - ezt pedig a Bock Hungária Kft. stratégiai partnerségi szerződésének aláírásán mondta a külgazdasági és külügyminiszter, Nemesvámoson. A német cég száz munkahelyet teremt a Veszprém megyei településen. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat, hogy a kormány megvédje az emberek munkahelyeit, és az esetlegesen elvesző munkahelyek helyére újakat hozzanak létre. Ehhez, a munkanélküliséggel szemben folytatott harchoz pedig szövetségesekre van szükség, azokra a vállaltokra, amelyek a nehéz körülmények között sem elbocsátanak, hanem fejlesztenek - jelentette ki.

Szijjártó Péter a héten azt is bejelentette, hogy két bajor vállalattal - a Rosenbergerrel és a Knaus Tabberttel - állapodott meg a kormány újabb magyarországi beruházásokról. A Rosenberger, az egyik legjelentősebb elektronikai beszállító az autóiparban, jelenleg négyezer embernek ad munkát Magyarországon. A vállalat a megállapodás szerint a magyar kormány 3,7 milliárd forintos támogatásával egy 13,5 milliárd forintos beruházást indít, ezzel 150 munkahelyet hoz létre. A Knaus Tabbert pedig, Európa vezető lakókocsi- és lakóautógyártójaként, 1,3 millárdos fejlesztéssel növeli a kapacitását Nagyorosziban. A beruházáshoz a kormány 500 millió forintos támogatást biztosít, amelyért cserébe a vállalat négyszáz magyar munkahely védelmére ad garanciát a koronavírus-járvány közepén.

Megkezdte működését Magyarország második legnagyobb bankcsoportja

Kedden megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták.

magyar bankholding Forrás: Magyar Bankholding Zrt.

Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB eddigi közvetlen tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB eddig közvetlen tulajdonosai pedig 37,69 százalék tulajdonrésszel rendelkeznek.

Újabb egészségipari beruházások indulnak Magyarországon

A járvány okozta válság megmutatta, hogy a gazdaság sérülékenysége csak úgy csökkenthető, ha a világpiacon is versenyképes termékek gyártását szorgalmazza a kormány. Az egészségipart támogató költségvetési források így többszörösen megtérülhetnek - hangsúlyozta Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program (ETP) keretében született három újabb szerződés aláírását követően.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Masterplast Kft. mintegy 9,5 milliárdos fejlesztését 7,5 milliárd forinttal támogatja a kormány. A beruházás a szájmaszkok, a védőruhák és az egészségügyben használt higiéniai eszközök alapanyagának előállítását, a kapacitások bővítését teszi lehetővé. A Molar Chemicals Kft. 880 millió forintból a fertőtlenítőszer-gyártási és a gyógyszeralapanyag-ellátási kapacitását növeli. A projekthez az ETP révén közel 700 millió forint állami forráshoz jutott a vállalkozás. A Vajda-Papír Kft. higiénikus és csíramentesített zárt csomagolású maszkok gyártását indíthatja el a kormány egymilliárd forintos támogatásával.

Nagy BMW-központ jön létre Debrecenben

A BMW debreceni üzeme lesz a kulcspontja a német autógyártó társaság elektromobilitásra épülő stratégiájának - mondta Szijjártó Péter Münchenben, a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélése után. A miniszter rámutatott: a BMW ugyan eddig is gyártott elektromos aukat, de külön kifejleszt egy platformot, amelyre kizárólag elektromos meghajtású modellek épülnek majd. Ezeket a modelleket Debrecenben fogják gyártani.

Munkagépek dolgoznak a leendő BMW-gyár építési területén Debrecen közelében (2019) Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Meghosszabbítják a Széchenyi-kártya program kríziskonstrukcióit

A vállalkozások igényeire tekintettel meghosszabbodnak a Széchenyi-kártya program állami támogatású, kedvezményes feltételrendszerű, alacsony kamatozású, gyorsan elérhető hitelkonstrukciói, így a vállalkozások továbbra is akár nulla százalékos kamattal juthatnak hitelhez - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A Széchenyi-kártya program májusban bevezetett válságkonstrukcióit igénylő vállalkozások összesen közel 220 ezer főt foglalkoztatnak, és a program segítséget nyújt az érintett vállalkozásoknak a munkahelyek megtartásában és létesítésében.

Az idei válság után sokkal gyorsabb lesz a kilábalás, mint a 2009-es után

Az idei évi, várhatóan 6-6,5 százalék körülire tehető gazdasági visszaesés mértéke nagyjából megegyezik a 2009-essel, egészen másképp reagált azonban a gazdaság az előző és a mostani krízisre, 2021-2023-ban pedig várhatóan sokkal gyorsabb lesz a kilábalás - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón. Az igazgató megjegyezte: az inflációban megfigyelhető változékonyság egyelőre fennmarad, a három százalékos inflációs célt azonban év végére elérjük. Jövőre a második negyedévben átmenetileg egy megugrás várható az inflációban, ami a vírushelyzetre, a jövedéki adóemelésre, illetve bázishatásokra vezethető vissza - mondta, utalva arra, hogy ezt követően a nyomottabb külső és belső kereslet hatása fog érvényesülni, az infláció pedig folyamatosan 3 százalék körül marad.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Polyák Attila - Origo

18,5 milliárd forintnyi beruházásról és 1500 munkahely védelméről állapodott meg a kormány három élelmiszeripari céggel

A kormány 18,5 milliárd forintnyi beruházásról és 1500 munkahely védelméről állapodott meg 3 magyar élelmiszeripari céggel, amelyek összesen 7,6 milliárd forint állami támogatást kapnak - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. Eszerint 8 milliárd forinttal a legnagyobb beruházást az Univer vállalta. Az összegből 3 kecskeméti telephelyüket fejlesztik. A Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forintból korszerű búzaőrlőt épít a Komárom-Esztergom megyei településen. A Tolnatej Zrt. 5 milliárd forintból sajtgyártó üzemet hoz létre Szekszárdon.

Letették az új magyarországi harcjárműgyár alapkövét

Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, az alapkőletétellel új korszak is kezdődik a hazai haderő, hadiipar és gazdaság számára azzal, hogy a meglévő magas technikai színvonalon is túlmutató, kiemelkedő hozzáadott értéket képviselő termelési ágat honosítanak meg.

Lynx gyalogsági harcjármű hajt le egy trélerről a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépülete közelében 2020. december 17-én, a Lynx-harcjárműgyár alapkövének ünnepélyes letétele alkalmából tartott bemutatón Forrás: MTI/Varga György

Mindez azonban nem előzmények nélküli, hiszen a korábbi évtizedekben Magyarország még komoly hadiiparral és ehhez kapcsolódó járműgyártással rendelkezett. Az új korszak innovációs bölcsője Zalaegerszegen lesz, a 45 milliárd forintos beruházással épülő járműipari tesztpálya mellett, annak páratlan adottságaira épülve jön létre egy nemzetközi szinten is jelentős újabb ipari-innovációs bázis. A ZalaZone Ipari Park Zrt. és a Rheinmetall Landsysteme GmbH közös vegyesvállalata, a Rheinmetall Hungary Zrt. Európa egyik legkomplexebb off-road tesztkörnyezetét is kialakítja - ismertette a miniszter.

Támogatást kap három svéd tulajdonú vállalat 5,8 milliárd forint értékű beruházása

Három nagy multinacionális svéd tulajdonban lévő vállalat döntött úgy, hogy Magyarországra újabb beruházásokat hoz, 5,8 milliárd forint értékű fejlesztéseikhez a magyar kormánytól 1,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak, ezáltal 7500 munkahelyet tudnak megvédeni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, a kormány a nagyvállalati beruházásösztönző programban járul hozzá a fejlesztésekhez.

Rekordszinten a bitcoin árfolyama

Rekordszintre emelkedett a héten csütörtök késő délelőtt a bitcoin jegyzése egy nappal azután, hogy történetében először átlépte a 20 ezer dolláros szintet. A kriptodeviza röviddel 10 óra után 23 ezer 655 dolláron állt, a kereskedés kezdete óta 10,5 százalékkal drágult.