Az idei év számos gazdasági szempontból különleges volt, és a változások a városokat sem hagyták érintetlenül. Ezzel összefüggésben, 2020-ban a legdrágább városok toplistája is látványosan módosult.

Az idei évben három város került fel a legdrágább városok toplistájának élére. Ez azt jelenti, hogy Zürich, Párizs és Hongkong megosztva lett 2020-ban aranyérmes a legdrágább városok listáján – derül ki The Economist Intelligence Unit összeállításából.

Zürich és Párizs ezzel megelőzte Szingapúrt és Oszakát, melyek korábban osztoztak Hongkonggal az első helyen. A kutatás 130 város árszínvonalának alakulását vizsgálta 2020 szeptemberéig. A két európai város felemelkedése a listán elsősorban a svájci frank és az euró erősödésének köszönhető.

A jelentés kiemelte, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt az amerikai dollár némileg gyengült, miközben az európai és ázsiai devizák erősödtek a zöldhasú ellenében.

Zürich, Párizs és a Hongkong megosztva szerezték meg a lista első helyétForrás: AFP/Gerard Julien

Az elmúlt években egyébként az ázsiai városok jellmezően uralták a lista élbolyát, azonban a járvány több korábbi éllovast is kiszorított onnan. Szingapúr így a negyedik helyre futott be, ami a jelentés szerint elsősorban a külföldi dolgozók kivonulásának volt köszönhető.

Szingapúr lakossága 2003 óta először csökkent, az általános kereslet szintén zsugorodott, és defláció ütött be a városállam gazdaságában. Oszakában hasonló trend jelentkezett idén. A fogyasztói árak stagnáltak, a japán kormány pedig különböző kedvezményeket biztosított a fogyasztóknak, ami szintén csökkentette az árakat. Oszaka és Tel-Aviv megosztva szerezte meg az ötödik helyet a listán.

A hetedik és a kilencedik helyet szintén megosztották, az előbbit Genf és New York, az utóbbit pedig Koppenhága, valamint Los Angeles között.

A kutatás emellett rámutatott, a javak és szolgáltatások árai általában stagnáltak az idei évben, köszönhetően a járvány hatásainak. Az olyan esszenciális javak, mint az élelmiszer vagy a víz árai szintén ellenállóak voltak, azonban az alacsony kereslet miatt sok más cikk, például a ruházati termékek árai világszerte jelentősen csökkentek.

Hongkong évek óta tartja magát élvonalbanForrás: Shutterstock

A beszállítói láncok akadozása különböző módon hatott a termékek áraira. A számítógépek iránti magas kereslet például számos városban érezhetően feltolta az elektronikai cikkek árait.

A jelentés készítői szerint az idei trendek folytatódhatnak 2021-ben is, ahogy a fogyasztás várhatóan visszafogott lesz – ami további nyomást helyezhet a fogyasztói árakra. Mindez azt jelenti, hogy várhatóan jövőre is komoly eltérések lesznek az egyes szegmensek között. Az otthoni szórakoztatási cikkek, valamint a gyorsabb internetkapcsolat iránti kereslet várhatóan emelkedni fog, míg a ruhák és a lakáson kívüli szabadidős tevékenységek iránti kereslet várhatóan csökkenni fog 2021-ben.