A beruházások most aranyat érnek - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bock Hungária Kft. stratégiai partnerségi szerződésének aláírásán kedden Nemesvámoson. A német cég száz munkahelyet teremt a Veszprém megyei településen.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat, hogy a kormány megvédje az emberek munkahelyeit, és az esetlegesen elvesző munkahelyek helyére újakat hozzanak létre.

Ehhez, a munkanélküliséggel szemben folytatott harchoz pedig szövetségesekre van szükség, azokra a vállaltokra, amelyek a nehéz körülmények között sem elbocsátanak, hanem fejlesztenek" - jelentette ki.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a Noszlopon, Ajkán és Nemesvámoson működő Bock Hungária Kft. 606 millió forintos beruházást hajt végre, megvédve 900 munkahelyet. Ehhez a kormány 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A társaság emellett egy Nemesvámosról elköltöző gyár helyére beköltözve száz munkahelyet teremt.

Szijjártó Péter hozzátette: a kormány a beruházásokért folytatott világgazdasági versenyben aratott egy újabb fontos győzelmet, Magyarország legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnerétől, Németországból érkezik a Bock Hungária Kft. beruházása.Tájékoztatása szerint a kormánynak már 87 stratégiai partnere van, amelyek több mint 200 ezer embernek adnak munkát Magyarországon.

Amióta megkötötték a stratégiai együttműködéseket, a partnerek 24 ezer új munkahelyet hoztak létre Magyarországon - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Ovádi Péter, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az elmúlt években új óvodával, sportcsarnokkal, utakkal, agrárlogisztikai központtal gazdagodott a település, az iskola felújítása pedig folyamatban van.

Hermann Bock, a Bock Hungária Kft. tulajdonosa elmondta: a társaság irodabútorokat gyárt, valamint autóipari beszállítók számára is termel. Nemesvámoson beruházásuk első, száz új munkahelyet teremtő fázisában 2100 négyzetméter gyártóterületet és több mint 2500 négyzetméter raktárterületet vesznek át az MTD Hungária Kft.-től, és újítanak fel.Ezzel párhuzamosan Noszlopon 400 négyzetméterre növelik gyártóterületüket, bővítve kapacitásukat. Emellett új gépeket - köztük hét fröccsöntőgépet - is vásárolnak Ajkára, valamint Nemesvámosra.
Hermann Bock hangsúlyozta: a Bock Kft. olyan beruházások mellett kötelezi el magát Magyarországon, amelyek a termelés hozzáadott értékét növelik.

A Bock Hungária Kft éves árbevétele tavaly meghaladta a 14,735 milliárd forintot, és a megelőző évben is kevéssel maradt csak 14 milliárd forint alatt. Ebből az export tavaly 14,667 milliárd forint volt, és a megelőző évben is 13,5 milliárd forint körül alakult. A cég az elmúlt három évben átlagosan 900 dolgozót foglalkoztatott Magyarországon