Az mára elég világos, hogy az elektromos autók új korszakot hoztak a globális autóipar történetében. Az is jól látszik, hogy a Tesla ennek a trendnek az egyik legnagyobb nyertese. Elon Musk cége mára csillagászati értékkel bír, és sokak szerint ez már arra utal, veszélyes buborékok kezdenek kialakulni az iparágban. Mindazonáltal nemrég megjelent egy elemzés, amely szerint a Tesla talán nem is túlértékelt, hanem egyenesen alulértékelt a tőzsdén.

Egy erős évben több mint 70 millió új autót adnak el világszerte. Nem olyan régen ezeknek az igen jelentős többsége még benzines vagy dízelautó volt. Ez azonban egyre inkább változik, ugyanis napjainkban évente 1-2 millió darab között értékesítenek elektromos autókat – írja a 24/7 Wall St.

A befektetők pedig igyekeznek meglovagolni a lehetőséget, és lecsapni a gyártók részvényeire. A Tesla ennek a trendnek az eddigi legnagyobb nyertese. Elon Musk cége ugyanis az üzleti teljesítményéhez képest szinte csillagászati értékkel bír. Sok elemző szerint ez már kezd veszélyes lenni, mivel kockázatos buborék látszik kialakulni.

További hatalmas növekedés előtt áll a Tesla?Forrás: AFP/2010 Getty Images/Justin Sullivan

A jelenlegi számok alapján az várható, hogy a Tesla idén nagyjából 500.000 autót ad majd el. Noha idén a koronavírus-járvány visszavágta a Tesla növekedését, a cég részvényárfolyama mégis igen erősen teljesített.

A MarketWatch nemrég közzétett elemzése azonban némileg megkérdőjelezi azt a koncepciót, miszerint a Tesla túlértékelt. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy egy részvénybefektető a jövőbeni teljesítménnyel kalkulál, akkor az is lehet, hogy a Tesla egyenesen alulértékelt.

Az elemzés szerint ugyanis a globális elektromosautó-eladások (legalább) 50 százalékkal emelkedhetnek a következő évben, míg a belsőégésű motorral működő járművek értékesítésének növekedése csupán 2-5 százalékos lehet.

A Tesla részvényárfolyamának idei alakulásaForrás: Investing.com

Ez egyébként megerősíti a Morgan Stanley nemrég közzétett prognózisát. Az amerikai bank szerint ugyanis a globális elektromos autó penetráció a jelenlegi 4 százalékról 31 százalékig emelkedhet 2030-ra.

Mindez pedig azt jelentené, hogy az évtized végére már évi nagyjából 20 millió elektromos autót adhatnak el világszerte. A Teslának pedig nem kellene extrém nagy piaci részesedéssel rendelkeznie ahhoz, hogy egy ilyen trend mellett évi 10-szer több autót adjon majd el ekkorra, mint jelenleg.

Ha pedig ez valóban így alakul, akkor elképzelhető, hogy a Tesla részvénye még tovább emelkedhet, mégpedig igen jelentősen.