Ehető növényi zsiradékkal öngyógyítók lehetnek a mobilkijelzők

összetört kijelző okostelefon
Vágólapra másolva!
Koreai tudósok egy teljesen hétköznapi összetevő felhasználásával létrehoztak egy bevonatot, amely automatikusan kijavítja a mobiltelefonok kijelzőin keletkezett fizikai károsodásokat - írja a Store Insider a New Atlas alapján.
Vágólapra másolva!

Az üveg rugalmas, átlátszó alternatívájának számító színtelen poliimid (CPI) nevű anyagot egyre gyakrabban hajlítható okostelefon-kijelzők gyártásához is fel szokták használni. Mindebből látható, hogy a CPI jól tűri a fizikai megpróbáltatásokat, hébe-hóba azonban így is megrepedhet.

Találékony tudósok lenmagolajból nemrég kifejlesztettek egy bevonatot, amellyel a CPI-képernyők öngyógyítóvá tehetők.

A Koreai Tudományos és Technológiai Intézet csapata először is a szóban forgó növényi zsiradékot mikrokapszulákba töltötte, majd pedig ezeket az elemeket a szilikon egyik polidimetil-sziloxán néven ismert típusával összekeverte.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Következő lépésben az így keletkezett oldatot felvitték egy hagyományos CPI-fóliára, és hagyták, hogy megszáradjon. Ezután az alapul szolgáló CPI-réteget növekvő fizikai nyomás alá helyezték.

Amikor ez a lap megrepedt, a mikrokapszulák rajta elterülő rétege is megtört, és a meghasadt alkotóelemek a lenmagolaj-tartalmukat a CPI-réteg károsodott területére eresztették.

Levegőnek kitéve az olaj átlátszó szilárd anyaggá keményedett, és a hasadékot kitöltve gyakorlatilag megújította a kijelzőt.

Bár a keményedési folyamat szobahőmérsékleten (25 ºC) meglehetősen vontatott, ha a kétrétegű anyagot 70 ºC-ra felmelegítik, és a környezet páratartalmát 70 százalékra emelik, a megszilárdulás felgyorsítható.

Alternatív megoldásként, ha a gyógyulófélben lévő képernyőre ultraibolya fényt vetítenek, a felszabadult olaj mindössze 20 perc alatt megköt, és eközben akár a repedések több mint 95 százalékát is kijavíthatja.