Japán 2035-ig vezetné ki a benzines autókat

Honda Clarity Fuel Cell
Honda Clarity Fuel Cell
Vágólapra másolva!
Japán a 2030-as évek közepére teljesen kivezetné a benzinüzemű járműveket a forgalomból, írja friss kormányzati bejelentés alapján a Reuters.
Vágólapra másolva!

Szuga Josihide, nemrég kinevezett Japán miniszterelnök, októberben jelentette be, hogy kormánya első számú célkitűzése a "zöldfordulat" megvalósítása. Ennek érdekében olyan programot dolgoznak ki, mely 2050-re - évente folyamatos növekedéssel - mintegy 2 ezer milliárd dolláros növekedést biztosítana az országnak.

A "zöld növekedési stratéfgia" részét képezi az, hogy jelentős támogatást kapton a hidrogénipar és az autógyártás.

A stratégia végső célja, hogy a század közepére Japán karonbsemlessé váljon.

Szuga korábban a zöldberuházások támogatását az elsődleges prioritásnak nevezte a gazdaság Covid-19 utáni talpra állításában, összhangban az EU, Kína és más nagy gazdaságok hasonló célkitűzéseivel.

Illusztráció Forrás: Honda

A terv részét képezi az, hogy 2035-től kezdődően kizárólag elektromos meghajtású autókat lehetne értékesíteni az országban, illetve hibrid vagy üzemanyagcellás modelleket.

Az átállás felgyorsítása érdekében, a kormány 2030-ra a felére csökkentené az akkumulátorok kilowattóránkénti elállításának költségét. A hidrogénfelhasználást pedig 3 millió tonnára növelnék 2030-ra, majd 20 millió tonnára 2050-re, a 2017-es 200 tonnáról, különösen az energiatermelés és a szállítmányozás területén.