A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet

Bodó Sándor, államtitkár
Budapest, 2020. november 3. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára expozét tart a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról, támogatásokról, valamint a foglalkoztatás-felügyeletről szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szintre, 260 ezerre csökkent - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Bodó Sándor hozzátette, Európában a veszélyhelyzet okozta gazdasági krízisben két út volt: az egyik, hogy "valamiféle normatív alapon kapott minden munkavállaló egy bizonyos összeget, és ezt nem kötötték semmilyen feltételhez".

- tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár szerint a foglalkoztatottak magas száma mellett a folyamatosan növekvő bérek adnak stabilitást a gazdaságnak. Hozzátette, hogy a legfrissebb negyedéves adatok szerint 435 200 forint volt az átlagbér Magyarországon. Egyúttal megjegyezte, 2010 óta több mint a duplájára nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, és ezek a többi bért is felfelé tolták.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A regisztrált álláskeresők száma eddig nem látott alacsony szintre, 260 ezer alá csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék, míg 2010 előtt még 12 százalék volt - mondta.

Az államtitkár úgy fogalmazott:

Példaként említette, hogy továbbra is népszerű a Vállalkozások munkaerő-támogatása program, amelyben havonta 100 ezer forint bértámogatást biztosítanak fél éven keresztül azoknak a cégeknek, amelyek legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt foglalkoztatnak. Még nyitva van a program, amelynek a segítségével már több mint 20 ezer ember tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon - tette hozzá Bodó Sándor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!