A MÁV bemutatta az új IC-kocsikat

Október 11-én a Dália és Vércse kör-IC járatokon áll forgalomba egy új 1. és prémium osztályú IC+ kocsi. A MÁV-Start kéthetes bemutató időszakot szervezett, aki október 11-25. között ezekre a járatokra vált másod- vagy első osztályú jegyet, külön felár nélkül próbálhatja ki az új 1. és prémium osztályú IC+ kocsi szolgáltatásait, akár a bőr ülésekkel berendezett prémium fülkét is. Október 25-től már négy ilyen kocsi közlekedik menetrendszerűen a kör-IC, valamint a Záhony – Nyíregyháza – Budapest és a Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest IC járatokon.
A kör-IC-ben októberben forgalomba álló, új 1. és prémium osztályú kocsinak köszönhetően több megyeszékhely és nagyváros elérhetővé válik a prémium fülkékkel is rendelkező kocsikkal.
Emellett az Utasellátó vendéglátás is visszatér a Budapest Keleti – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen – Szolnok – Budapest Nyugati vonalakon. Október 11. és 24. között egy IC+ kocsi áll forgalomba a Budapest-Keleti és Budapest-Nyugati között közlekedő kör-IC járatban, a 7:30-kor Keleti pályaudvarról induló Dália IC-ben és a Nyugati pályaudvarról 14:18-kor visszainduló Vércse IC-ben. Erre a két IC-re jegyet váltó utasok szabadon kipróbálhatják az új IC+ kocsit, beleértve az 1+ osztályú prémium fülkét és az Utasellátó szolgáltatást a bisztrószakaszban.
Október 25-től már négy új IC+ 1. és prémium osztályú kocsi közlekedik, amelyre már kötelező lesz a jegyváltás. A kocsi 1. osztályú termes helyeire és a csendes fülkébe a „normál" 1. osztályú menet- és helyjegyet kell megváltani. A prémium fülke az 1. osztályú menetjegy és az esetlegesen szükséges IC pótjegy mellett 1000 forintos helyjegyváltással vehető majd igénybe. A prémium szakasz utasainak ajándék kávéval vagy teával kedveskedik az Utasellátó a bisztrószakaszban.
A kör-IC mellett a 100-as (Záhony – Nyíregyháza – Budapest,) és a 80-as vonali (Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest) IC járatokon, naponta 6-7 vonaton találkozhatnak az utasok az új IC+ 1. és prémium osztályú kocsikkal.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte:
a közlekedési infrastruktúra színvonala meghatározó tényezője a fenntartható növekedésnek. A kormány a következő egy-másfél évtizedben a környezetkímélő és energiahatékony vasutat állítja a közlekedésfejlesztés középpontjába. A vasút versenyképességének megerősítése érdekében a járművek minőségi cseréjére kétezer milliárd forintot szánunk 2030-ig. Az utasok színvonalas kiszolgálása érdekében az igényeikhez illeszkedő, hatékonyan üzemeltethető, korszerű járműállomány kialakítására törekszünk, amelynek átlagéletkorát 25 év alá tervezzük csökkenteni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megközelítése szerint a gazdaság jövője magyar, high-tech és zöld, a MÁV IC+ családja pedig maradéktalanul megfelel e szándékoknak.
Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár elmondta:
a kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a nemzeti vasúttársaság az utasok számára vonzó, modern, akadálymentes járműállománnyal rendelkezzen. Éppen ezért minden eszközzel támogatjuk a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsi gyártását célzó programjának megvalósítását. Az IC+ kocsik kormányzati támogatással megvalósuló sorozatgyártása számos gazdaságstratégiai célt szolgál. A beruházás többek között munkahelyeket teremt, gyarapítja a nemzeti vagyont, továbbá hozzájárul a gazdaság újraindításához is. A kormány a MÁV-Volán csoporttal karöltve folyamatosan azon dolgozik, hogy az ország vérkeringése tovább erősödjön, a közlekedési infrastruktúra minél magasabb színvonalon szolgálja ki az utasok igényeit.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta:
a közösségi közlekedésért felelős döntéshozóknak és nekünk szolgáltatóként is egy a célunk, hogy a vasúthálózat váljon a közösségi közlekedés gerincévé. Mindehhez többek között megfelelő pálya és korszerű járműpark szükséges. Az IC+ járműgyártásra nagyon büszkék vagyunk, szorgalmasan és kitartóan dolgoznak a kollégák a sikerért a szolnoki üzemben, a hazai vasúti gépgyártás fellegvárában. Járműveink magas magyar hozzáadott értékkel készülnek, fejlesztő csapatunk tehetséges, fiatal mérnököknek ad lehetőséget. A Vasút Európai Évében 21. századi, európai színvonalú prémiumutazást kínálunk utasainknak, amellyel az 1. osztály feletti, prémium kocsiosztályon találkozhatnak. Járműállományunk folyamatos fejlesztésén dolgozunk, a modern vezérlőkocsi prototípusa is tervezés alatt van már, várhatóan 2024-ben készülhet el az első jármű.
Az 1. osztályú kocsi termes utasterében 15 ülőhely található, ezen ülésekhez nagyméretű, munkához is kiválóan használható asztal, olvasólámpa, valamint az elektromos eszközök töltésére ülőhelyenként egy 230 V-os konnektor és USB töltő is tartozik. A teljes utastér szőnyegborítású, továbbá a termes szakaszban és a folyosón rejtett LED hangulatvilágítás ad fényt. Az ablakokra a sorozat többi járművénél megszokott módon sötétítő rolókat szereltek fel.
Újdonságot jelent majd az úgynevezett csendes fülke, amelyből kettő található a kocsiban.
Az ide jegyet váltó utasok csendben, nyugalomban tölthetik el az utazásukat, hiszen ezekben a hatszemélyes 1. osztályú fülkékben a telefonálás vagy egyéb zavaró tevékenység nem megengedett.
A csendes fülkék mellett két emelt komfortfokozatú, minden eddiginél magasabb színvonalú prémium osztályú fülkét is kialakítottak, ahol fülkénként csak négy ülés található. Ezek bőrborításúak, széles tartományban elektromosan állíthatók és biztosítják utasainknak a személyre szabott komfortot. A fülkében utazók a világítást és a hőmérsékletet a kocsi többi részétől függetlenül saját maguknak szabályozhatják, ezt az asztalba integrált érintőképernyők segítségével lehet megtenni. A fülkék formavilága a kocsi többi részétől és a többi kocsiétól merőben eltérő, elegáns kialakítású, ívelt, diszkrét formákkal és mintázott üvegfelületekkel, tükrökkel.
Az új kocsiban tovább növeli a komfortot a jól felszerelt bisztrószakasz, amit a kocsi egyik végén alakítottak ki, ahol különféle üdítőket, alkoholos italokat, forró italokat, illetve egyszerűbb frissen készített ételeket, szendvicseket, édességet, ropogtatnivalókat is vásárolhatnak az utasok kedvező áron. Ezeket a bisztrópultnál vagy akár saját helyükön is elfogyaszthatják. A minőségi szerviz mellett a különféle étel-intoleranciákkal rendelkezők is találnak számukra megfelelő alternatívákat. A bisztróban árusított ételek és italok iránti keresletet az Utasellátó folyamatosan nyomon követi, és a tapasztalatok alapján a kínálatot az utasok igényeihez igazítja.
Az IC+ 1. és prémium osztályú kocsit bemutató videót itt megtekintheti. Az IC+ 1. és prémium osztályú kocsit bemutató kiadványt pedig itt olvashatja.
A versenyképes vasúti közlekedéshez elengedhetetlen a modernizált, és XXI. századi igényeket kielégítő gördülőállomány. A vasúttársaság kormányzati támogatással valósítja meg a saját fejlesztésű IC+ kocsik gyártását célzó programját, amely a járműállomány fiatalítását, minőségi cseréjét szolgálja a belföldi és nemzetközi távolsági forgalomban. Az első húsz, saját forrásból összeállított, új generációs InterCity-kocsi forgalomba állását követően, 2019 augusztusában kezdődött a hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ gyártása. Ebből 35 darab másodosztályú többcélú teres kocsi elkészült, így jelenleg 57 IC+ jármű járja az ország vasútvonalait, és zajlik a 35 első osztályú bisztrószakaszos jármű gyártása is Szolnokon. Tervezetten havonta 2-3 kocsit tudnak legyártani, így 2021 év végig 12-14 jármű készülhet el, az ütemterv alapján 2022. év közepén befejeződhet az 1. osztályú kocsik gyártása.
A hatékony gyártás és karbantartás érdekében a vasúttársaság folyamatosan fejleszti a szolnoki Járműjavítót. Sikeres közbeszerzési eljárást követően a társaság 2020 októberében kötött szerződést egy új, háromállású felületelőkészítő- és fényező csarnok kivitelezésére, melynek munkálatai ütemtervnek megfelelően zajlanak, és tervezetten 2022 első negyedévére fejeződhetnek be. A megépülő létesítménynek köszönhetően gyorsabban és hatékonyabban készülhetnek majd az új IC+ kocsik is, áll a MÁV közleményében.