A Forbes.hu beszámolója szerint mintegy ötven országból érkezett csaknem kétszáz kiállító összesen 952 sajtot nevezett, ezekből pedig 153 kapott bronz-, ezüst- vagy aranyérmet. Az esemény keretében zajlott a sajtok Bocuse D'Orja is, ahol tizenegy versenyző készített a nézők szeme előtt sajttálakat, sajtos ételeket.
A Vászolyi Sajtmanufaktúra a 2019-es Nemzetek Sajtja verseny győzteseként kiérdemelte a Mondial du Fromage-on való indulást, és most a legnagyobb szakmai elismeréssel, aranyéremmel térhet haza.
Facebook-bejegyzés a Balaton sajtnak járó Arany minősítés átadásáról:
A Balaton egy tehéntejből készült félkemény sajt, melyet az érlelés első két hetében naponta, két hónapos koráig minden második napon, aztán hetente kétszer kézzel forgatnak az érlelőben, és sós savóval mossák a kérgét.
A Vászolyi Sajtmanufaktúrát Reményik Kálmán alapította, aki a cégvezetést és a tanácsadást cserélte le 2014-ben a sajtkészítésre. Bár korábban jelentős vállalatok első embere volt, de vezérigazgatói karrierje utolsó éveiben már kezdte egy kis cetlire felírni az ötleteit arról, milyen vállalkozásba vágna bele.
Szerepelt az elképzelések közt kikötőfejlesztés, panzió, borászat, gyümölcstermesztés, a sajtkészítés szó azonban ekkor még nem került fel a listára. Könyvelőirodát vezető feleségével aztán beiratkoztak egy OKJ-s sajtkészítőképzésre, és elkezdtek egy kisebb sajtüzemnek alkalmas telket keresni Vászolyon.
A vászolyi sajtnak azóta komoly renoméja van, a Balaton sajt 2015 óta háromszor lett aranyérmes a Magyar Sajtmustrán.
Cikkünk címoldali képe illusztráció.