A Szerencsejáték Zrt. az elsők között csatlakozott a több mint 70 vállalatot tömörítő Európai Lottótársaságok Szövetsége (EL) és az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) egész kontinenst érintő kezdeményezéséhez, amelyban a felek közös küldetésként elhatározták, hogy elősegítik az Európai Unió területén élő mintegy 80 millió fogyatékossággal élő személy, elsősorban az érintett gyermekek társadalmi integrációját - emlékeztet a vállalat társadalmi felelősségvállalásuk ezen programjának kezdeteire közleményében.
Ennek megfelelően 2015-ben a Szerencsejáték Zrt. háromoldalú országos szintű keretszerződést kötött a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsával (FESZT) és a spanyol - 11 ezer látássérültet foglalkoztató - ONCE szerencsejáték-szervező vállalattal.
Az ágazati megállapodással összhangban az együttműködés meghatározta a magyar nemzeti lottótársaság feladatait a fogyatékossággal élők társadalmi integrációja területén hazánkban. Ennek keretein belül a Szerencsejáték Zrt. vállalta, hogy bevételei egy részéből Magyarországon inkluzív játszótér-építési programot indít. Hazánkban a 14 év alatti gyermekek közül minden tizenötödik érintetett a fogyatékosság valamely típusával. Számukra egy befogadó játszótér nyújthat olyan lehetőséget, ahol az ép és fogyatékossággal élő gyermek átélheti a közös játék élményét. Az évről-évre bővülő „A játék összeköt!" program mára, országosan több mint tízezer ép és fogyatékossággal élő gyermeknek nyújt lehetőséget a közös játékra.
„Örömünkre szolgál, hogy a Szerencsejáték Zrt. Közép-Kelet Európában elsőként csatlakozott ahhoz az egész kontinenst érintő kezdeményezéshez, hogy szerencsejáték-szektor kiemelt szerepet töltsön be a jövőben a fogyatékosságügy támogatásának területén" – mondta dr. Arjan van't Veer videóüzenetében. Az Európai Lottótársaságok Szövetsége főtitkára hozzátette:
a "Játék összeköt" program kiváló és követendő példa arra, hogyan lehet elősegíteni a fogyatékossággal élő személyek és gyermekek társadalmi integrációját.
A Szerencsejáték Zrt. - a nagy sikerre való tekintettel – folyamatosan növeli az évente épülő terek számát, minden esetben biztosítva, hogy akadálymentes környezetben és megközelítéssel helyezze el a játékokat. A nemzeti szerencsejáték-szervező és szakmai partnerei - az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont, valamint a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete - a játékválasztékot rendszeresen új elemekkel bővíti, valamint a helyszínek egy-egy mese látványvilágát idéző megjelenést, egyben edukációs szerepet kapnak.
Nézze meg az Origo képeit az átadásról az alábbi galériában!
Az ország különböző pontjain elérhető 13 játszótér mellé 2021. október 6-án Budapest XXII. kerületében, a Budafok-Tétény Elágazás Parkban adták át a legújabb közösségi teret. A 14-ik befogadó játszótér tematikájának középpontjában a rózsa áll, ami a kerület ikonikus virága.
Példaértékű kezdeményezésnek nevezte a fogyatékkal élők és az ép gyerekek együttes játékának teret adó, modern fejlesztést Karsay Ferenc. A polgármester köszöntőjében arról is beszélt: a kerület megkülönböztető jegye a kultúrához való viszonya, ez pedig érvényes a pedagógiai munkára is. Karsay Ferenc kitért rá: 30 éve, hogy Budafok-Tétényben megnyílt az integrált nevelést biztosító óvoda, és e folyamat megkoronázásának nevezte a játszótér megnyitását. Karsay Ferenc beszédében szót ejtett arról, hogy a Rózsavölgyben állva nem véletlenül díszítik rózsamotívumok az új játszótér elemeit, és jelezte, hogy a kerület nem áll le a hasonló feljesztésekkel, hanem teljes rekreációs térfejlesztést valósít meg. A polgármester köszönetét fejezte ki mindenkinek, akinek része volt a játszótér megvalósításában.
A játszótér elhelyezkedése:
„A befogadó játszótér-építési program egy kiemelten fontos eleme a Szerencsejáték Zrt. szemléletformálási tevékenységének, ugyanis ezeken a speciális közösségi tereken az ép fejlődésű és fogyatékossággal élő gyermekek a közös élményeken keresztül válhatnak befogadóbb felnőtteké. A kezdeményezésünk sikerességét jól mutatja, hogy a mostani játszótér átadást követően még az idei évben további helyszínekkel bővítjük programunkat." - hangsúlyozta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.
Valljuk azt, hogy állami vállalatként nagyobb szerepet kell vállalnunk a közösségi értékteremtésben és a társadalmi felelősségvállalásban piaci társainknál. A 'Játék összeköt' program nem csak játszótér építésből áll, hanem egy nagyon széleskörű szemléletformálásból is a fogyatékossággal élők társadalmi integrációja terén"
- emelte ki köszöntőjében Bánhegyi Zsófia. A kommunikációs igazgató elmondta: idén még négy további játszóteret adnak át, tehát idén összesen 18-ra emelkedik a szemléletformáló, a fogyatékkal élő és az ép gyermekek közös játékának helyet adó befogadó játszóterek száma a vállalat kivitelezésében. Bánhegyi Zsófia megemítette: 2017-ben Közép-Kelet-Európában elsőként valósította meg vállalását a Szerencsejáték Zrt.
"Több millió játékoshoz juttatjuk el szemléletformáló üzeneteinket. Idén pedig november 5-én kezdünk egy ilyen nagyszabású kampányba, melyben felhívjuk a befogadás és az elfogadás üzenetére a figyelemet. Jövőre szereténk tovább fejleszteni a játszótereket, jövőre is ötöt építünk. Szeretnénk még jobban eljutni az érintett szülőkhöz is, az érintett szülők szervezeteivel is felvenni a kapcsolatot, hogy hogyan tudjuk a játszóterek üzenetét elvinni hozzájuk. Már elértük a kritikus tömeget a játszóterek számát tekintve" - mondta az Origónak Bánhegyi Zsófia az átadás utáni interjúban, utóbbival arra utalva, hogy a Szerencsejáték Zrt. programjában megvalósított játszóterek már mintegy 10 ezer gyereket érnek el országosan.
Bánhegyi Zsófia azt is hangsúlyozta: szakmai szervezetekkel dolgoznak együtt a játszóterek sikeres fejlesztése érdekében. Kiemelte továbbá, hogy
vállalatuk játékosai igen magas arányban támogatják a Szerencsejáték Zrt. kezdeményezését: saját felmérésük alapján a Nagykarácsony sorsjegyet vásárlók 81 százaléka kifejezetten azért dönt a sorsjegy megvásárlása mellett, hogy segíthessen a játszóterek építésében.
"Mi közreműködünk a fogyatékkal élők integrációjában, és ennek keretében hármas egységet valósítunk meg" - mondta az Origónak a kommunikációs igazgató. "Nem csak társadalmi felelősségvállalási programjainkat valósítjuk meg, hanem hozzárjárunk a fogyatékkal élő játékosaink játékélmények kiteljesítéséhez.
Fontos, hogy a megváltozott munkaképességűek nyíltpiaci foglalkoztatásával az ép emberek számára egyenértékű álláslehetőséget biztosítunk számukra. Ebben a törekvésben zászlóshajó szerepet vállalunk, hiszen 200 kollégánk fogyatékossággal él. Ezen a területen pedig nagy lépésre készülünk jövőre, hogy más vállalatokat is érzékenyítsünk ezen a területen.
"Szerepünknél fogva nagyobb vállalást kell tennünk a közösségi értékteremtésben" - húzta alá Bánhegyi Zsófia, akkor arról is beszélt az Origónak, hogy ezt nem csak költségvetési értelemben, hanem tényleges társadalmi felelősségvállalásban kell tekinteni. "Szeretnénk fókuszáltan egy üggyel foglalkozni, a fogyatékosság ügye lesz az, amit az erőforrások koncentrálásával szeretnénk minél jobban kiteljesíteni."
Az Origo további kérdése kapcsán Bánhegyi Zsófia kiemelte: a fogyatékosság ügye a belső, a vállalati kultúrába beépülő ügy a Szerencsejáték Zrt.-nél.
Egy házon belüli felmérés igazolja, hogy a vállalatunknál ez a kérdés erősíti a munkavállalói elköteleződést"
- árulta el az Origónak. "Az első három szempont között van a munkavállalóknál az, ahogyan a cégünk kezeli a fogyatékossággal élők ügyét, elsősorban a sorsjegy-értékesítési hálózat kapcsán, ahol sok megváltozott munkaképességűnek biztosítunk munkát" - mondta Bánhegyi Zsófia.
"Egy egészséges társadalomban a befogadás gyerekkorban kezdődik, és aztán ideális esetben folytatódik az élet számtlan színterén. A befogadás folyamata kétirányú utca: ugyanannyit kell beletennünk a többségi ép embereknek, mint a kisebbségben, fogyatékkal élőknek" - mondta köszöntőjében Németh Zsolt, országgyűlési képviselő.
"A legkönnyebben, leggyorsabban játszva tanulunk. Amit így tanulunk meg, azok vállnak a legerősebb képességeinkké. Ezért is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy játszva segíti épeket és egészségeseket, szülőket és gyermekeket ez a játszótér" - mondta Németh Zsolt, aki köszönetét fejezte ki a Szerencsejáték Zrt.-nek a fejlesztés megvalósításáért.
Nagy jelentősége van annak, hogy a politikában, közéletben lehessen látni a fogyatékkal élőket"
- mondta az Origónak Németh Zsolt képviselő az átadást követően, példaként utalva arra, hogy a parlamenti közvetítésekben mindig láthatók a jelnyelvi tolmácsok illetve a munkájuk. Ez egyékbént az Európai Parlamentben is így van - mondta a képviselő, aki azt mondta, hogy ez fontos példa a társadalmi szféra más rétegei számára.
Németh Zsolt azt is mondta ennek kapcsán, hogy az oktatás a másik olyan fontos kérdés, ahol a fogyatékkal élőkre figyelni kell.
A gyerekkorban dől el nagyon sok minden az együttéléssel, elfogadással kapcsolatban"
- mondta Németh Zsolt. Az iskola után pedig a munka világa a következő olyan színtér, ahol erre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni, különösen a fogyatékkal élők munkához jutása tekintetében - emelte ki.
A fogyatékkal élők foglalkoztatása egy kiemelt kormányzati célkitűzés a fogyatékos politikán belül"
- emlékezetett Németh Zsolt. "Ez a játszótér sok szempontból önmagában túlmutat. Itt van egy állami vállalatnak egy nagyon komoly társadalmi felelősségvállalása, amely egyúttal persze piaci szereplő is. Amit itt látunk, az ennek a szereplőnek a társadalmi felelősségvállaláson belül saját maga által megválasztott iránya" - mondta.
Az október 6-án átadott inkluzív park egyszerre alkalmas játékélményre, a helyi érzés erősítésére, valamint a természeti értékek bemutatására. A játszótéren szereplő elemeket kifejezetten ide, a helyi közösség számára, magyar vállalkozások kivitelezésével gyártotta a Szerencsejáték Zrt. A rendelkezésre álló területen az eszközök, növények, burkolatok, padok, ismeretterjesztő táblák, braille térkép úgy került kialakításra, hogy a játszótér egésze átlátható legyen, elkülönüljenek a nagymozgású terek és intim terek, legyenek visszavonulásra alkalmas sarkok, de emellett legyen elegendő hely mozgásra, futásra, kerekesszékkel való közlekedésre.
A játsztótér kivitelezését a Játéknap Kft. végezte.