Eredményes volt az elmúlt évek gazdaságpolitikája

Alapjogokért Központ Konferencia Alapjogokért Központ Konferencia
Schanda Tamás, parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes felszólal az Alapjogokért Központ konferenciáján
Vágólapra másolva!
Magyarország eredményes gazdaságpolitikát folytatott az elmúlt évtizedben, éppen ezért a világszerte válságot okozó koronavírus-járvány is kevésbé viselte meg, mint más, akár gazdagabb országokat - hangsúlyozta Schanda Tamás közösségi oldalán pénteken megjelent írásában.
Vágólapra másolva!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerint ezt támasztják alá a legfrissebb statisztikák és a lakosság, valamint a piaci szereplők megkérdezésén alapuló elemzések is.

A magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni, és ezt a 2010 óta eltelt időszak eredményei is bizonyítják.

- tette hozzá.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Forrás: Polyák Attila

"A koronavírus azonban nemcsak az emberek egészségét, hanem a megélhetését is veszélybe sodorta, ezért indítottuk el a soha nem látott volumenű gazdaságvédelmi akciótervet, amelynek segítségével több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédenünk, 26 ezerrel azonban még mindig kevesebb van, mint a pandémia előtt volt. Ezeket nem csak pótolni fogjuk, hanem

további újakat is létrehozunk,

ez ugyanis a magyar emberek és az ország érdeke" - fejtette ki az államtitkár.

A baloldal semmi perc alatt romba döntené ezeket az eredményeket - írta Schanda Tamás, aki szerint "őket mindig is csak a hatalom és a pénz érdekelte, nem a magyar emberek élete. Gátlástalanul kiszolgálták a külföldi cégeket, fillérekért eladták a magyar tulajdont, tisztes munka helyett segéllyel szúrták ki az emberek szemét.

"Azt is láttuk, ők hogyan próbálták kezelni a válságot: sorozatos megszorításokkal, a családok, a nyugdíjasok és a vállalkozások megsarcolásával. Ha újra kormányra kerülnének, Gyurcsány és a csatlósai a 12 évvel ezelőtti állapotokat hoznák vissza. Ne hagyjuk!" - figyelmeztetett az ITM államtitkára.