Mintegy 3 milliárd forintból fejlesztik az ország egyik legszebb fürdőkomplexumát

Gyulai Várfürdő kültéri termálmedence
Gyulai Várfürdő, kültéri medence
Vágólapra másolva!
Csaknem 2,9 milliárd forint hazai forrást kap a Gyulai Várfürdő kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására, amelyet saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A beruházás 2023 végére fejeződhet be - hangzott el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Kun Miklós vezérigazgató kifejtette, a várhatóan 2022 őszén induló beruházás során

duplájára növelik a jelenlegi gyerekparadicsom területét és új élményinstallációkat szereznek be, amelyekkel elsősorban a gyerekes családoknak, mint az egyik fő látogatói körnek kedveznek.

Átalakítják és növelik a termálvizes medencék felületét, amellyel a fürdő másik fő célcsoportját, a gyógyulni vágyó idősebb korosztályt célozzák meg.

A Gyulai Várfürdő kültéri medencéje (korábban készült felvétel) Forrás: Facebook / Gyulai Várfürdő

A fejlesztés harmadik része a főépület átalakítását jelenti, ott egy medical wellness központot hoznának létre a vendéglátóterek és öltözők bővítése és fejlesztése mellett.

"Ezáltal négyévszakossá tehető a fürdő, és az itt töltött vendégéjszakák száma is növelhető 3-4 napról akár két hétre is" - közölte Kun Miklós.

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, a beruházás során átalakítanák a jelenleg a várfürdőben zajló reumatológiai szakrendelést is. A kezelések maradnának a jelenlegi helyükön, a vizsgálat és a gyógytorna azonban beköltözne a kórház területére.

A politikus reményét fejezte ki, hogy a fürdő fejlesztése magával húzza a városban lévő szálláshelyek további fejlődését is.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a beruházás révén a várfürdő középtávon is a régió egyik elsőszámú turisztikai attrakciója maradhat. Hozzátette, 2017-ben kezdték el a létesítmény hosszú távú fejlesztési stratégiájának kidolgozását, amely az alapja lett a most elnyert támogatásnak.
Az MTI kérdésére Kun Miklós elmondta, a vírushelyzet és a nyári szezonban a Romániából érkező vendégek kiesése miatt csak 60-65 százaléka volt a nyári vendégszámuk a szokásosnak.

Hozzátette, 75 százalékos készültségű a jelenleg a fürdőben zajló energetikai beruházás, amelyre több mint 220 millió forint európai uniós támogatást nyertek el.

Tavaszra várhatóan teljesen befejeződik a 25 méteres uszoda átalakítása és felújítása, a nyílászárócsere, a homlokzati hőszigetelés és a mozgássérültek számára zajló fejlesztések

- sorolta.