A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy forgalmazója fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdette honlapján a MyProtein termékeket. A hatóság 100 millió forintos bírságot rótt ki az angol cégre - írja közleményében a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelen módon, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta „MyProtein" márkájú étrend-kiegészítőit (elsősorban fehérjéket) és ruházati termékeit.

A cég ugyanis az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait.

Képünk illusztrációForrás: Sutterstock

Emellett jogsértőnek bizonyultak azok a vásárlásra sürgető üzenetek is (pl. „Kiárusítás"; „Utolsó lehetőség"; „Gyorsan fogynak a készletek"), amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a „kedvezményes" árak csak korlátozott ideig érvényesek.

A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, és eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint az eltiltás betartásának igazolására kötelezte a céget.