Több száz tonna veszélyes Hot Pocketset hívtak vissza az USA-ban

Hot Pockets szendvics, élelmiszer,
Hot Pockets szendvics, élelmiszer,
Vágólapra másolva!
A Nestlé Prepared Foods vállalatnak több, mint 340 tonna fagyasztott pepperonis Hot Pockets-et kellett visszahívnia, mivel fent áll a veszélye, hogy üveg- és kemény műanyagdarabokat tartalmazhatnak- közöte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának Élelmiszer Biztonsági és Ellenőrző Szolgálata.
Vágólapra másolva!

A Nestlé több száz tonna Hot Pockets terméket csak azután hívott vissza, miután négy különböző fogyasztói panaszt kapott arról, hogy a fagyasztott élelmiszer „idegen anyagokat" tartalmaz. A vállalat a pénteki sajtóközleményében közölte, hogy a húsos mirelit ételeket nem szabad fogyasztani, mivel fulladást, illetve a belső szervek sérüléseit is okozhatja.

Illusztráció Forrás: shutterstock

Az amerikai Élelmiszer Biztonsági és Ellenőrző Szolgálat közzé tette, hogy jelenleg egy fogyasztó számolt csak be kisebb szájüregi sérülésről, amit a termék okozott. Hozzátette, hogy más sérülésről vagy megbetegedésről nem érkezett hír.

A Nestlé a kellemetlen eset után a következőt nyilatkozta:

A visszahívás körülbelül 340 tonna Hot Pockets-et érint, amelyeket dobozonként tizenkettesével tárolnak, és rajtuk 2022 február lejárati dátum szerepel. Az idegen anyagokkal szennyezett termékeket november 13. és 16. között gyártották le terítették a kereskedelemben országszerte az USA-ban.