Kína jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, azonban a GDP-növekedések globális trendjeit figyelve még ebben az évtizedben világelső lehet, megelőzve az Egyesült Államokat.

A kínai GDP várhatóan 8,2 százalékkal bővül majd ebben az évben, vagyis az ázsiai óriás továbbra is lekörözi majd az USA növekedését – írja az RT.com.

Ráadásul Kína volt az egyetlen olyan nagy ország, amely elkerülte, hogy csökkenjen a GDP-je 2020-ban, a koronavírus-járvány kialakulásának évében. Ez is erősen hozzájárul ahhoz, hogy a jelenlegi növekedési ütemek mellett Kína már 2028-ban a világ legnagyobb gazdasága lehet, megelőzve az Egyesült Államokat – mondja Homi Kharas, a Brookings Institution elemzője. Ez pedig két évvel hamarabbi időpont volna az eddig vártnál.

Ebben az évszázadban egyébként Kína világgazdasági részesedése soha nem látott ütemben erősödött. A statisztikák szerint a globális gazdasági kibocsátás 4,2 százalékkal csökkent a tavalyi évben, amivel Kína részesedése 14,5 százalékos lett – 2010-es dollár értéken számolva.

A szakemberek mindeközben hangsúlyozzák, hogy Peking folyamatosan mélyíti el a gazdasági kapcsolatait Ázsiában és Európában. A kínai kormány célja pedig az, hogy egyre inkább a belső fogyasztás legyen a GDP növekedésének motorja.

Még ebben az évtizedben Kína lehet a világ legnagyobb gazdaságaForrás: AFP/Imaginechina/Pan Zhiwang

Összességében tehát azt látni, hogy a koronavírus-járvány megerősítette Kína pozícióját a világgazdaságban, és most már az amerikai és az európai cégek is arra számítanak, hogy a közeljövőben hatalmas szerepe lesz majd a kínai gazdasági növekedésnek – különösen a járvány utáni időszakban.

Kína egyébként már jelenleg is a világ legnagyobb exportőre. A kínai kivitel 3,6 százalékkal bővült 2020-ban, a hivatalos adatok szerint. Ezzel párhuzamosan a teljes globális kereskedelem valószínűleg 5,6 százalékkal zsugorodott tavaly – derül ki az ENSZ kereskedelmi szervezetének (UNCTAD) becsléséből.

A fentiek mellett úgy tűnik, Kína valószínűleg visszanyerte a vezető szerepét a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) beáramlásában is. 2020 novemberéig ugyanis több mint 129,5 milliárd dollárnyi FDI érkezett az országba, miközben, szintén az UNCTAD adatai szerint, a globális FDI-áramlás 30-40 százalékkal maradt el a 2019-es év teljesítményétől.