Előkerült az Alibaba alapítója, ez pedig a részvényeket is a magasba emelte

Jack Ma, Alibaba
ADDIS ABABA, ETHIOPIA - NOVEMBER 25: Founder of Alibaba, Jack Ma makes a speech as he attends the Electronic World Trade Platform in Addis Ababa, Ethiopia on November 25, 2019. Minasse Wondimu Hailu / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Jack Ma először tűnt fel, amióta a kínai kormány közel három hónapja megkezdte üzleti birodalmának megszorítását. Annak következtében, hogy Jack Ma egy élő közvetítésen jelent meg, az Alibaba részvényei 9 százalékot emelkedtek. A hollétével kapcsolatban eddig is rengeteg kérdés merült fel, viszont megjelenése még több rejtélyt hagy maga után.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg beszámolója szerint, az Alibaba (BABA) milliárdos társalapítója szerdán rövid beszédet mondott egy évente megrendezett eseményen, amelynek célja a falusi tanítók méltatása volt. Az ünnepséget Sanyában rendezték meg, Kína egyik üdülővárosában. Ma felbukkanása különös fejlemény akkor, amikor - ahogy az Origo megírta - az üzletember tartozókodási helyéről pontos információi senkinek nincsenek, legalábbis hivatalosan.

Jack Ma, aki egy ideje távolt maradt a nyilvánosságtól, elmondta, hogy több időt fog jótékonyságra fordítani.

Jack Ma az Alibaba milliárdos társalapítója Forrás: AFP/Anadolu Agency/Minasse Wondimu Hailu

- mondta Ma a videóban, hozzátéve, hogy a személyes jelenléttel való ünneplésre a koronavírus miatt nincs mód.

Jack Ma eltűnése és a bizonytalanság, ami ezzel kapcsolatban érzékelhető volt, nagy nyomás alatt tartotta az Alibaba részvényeit is. A szerdai megjelenése az online eseményen jelentős emelkedést hozott a vállalat részvényei számára, a hír hatására a hongkongi tőzsdén 9 százalékos pluszba ugrottak a vállalat papírjai. Ma egyébként már nem vezetője cégének, hátralépése után más projektjeivel, illetve jótékony célú kezdeményezésekkel foglalkozik.