Ebben a budapesti kerületben vették a legtöbb új építésű lakást 2020-ban

Átlagosan 1,2 millió forintot veszít minden hitelfelvevő, lakáshitel
Cardboard moving boxes and accessories in empty apartment, rear view of couple standing outdoors in the background, open door.
Vágólapra másolva!
2020-ban összesen 4000 új, kétlakásosnál nagyobb budapesti társasházban lévő lakás talált vevőre, ami 2019-hez képest 30 százalékos visszaesés, és 2014 óta a legalacsonyabb értékesítési volumen, de a második félév adatai már a kereslet és kínálat oldalát vizsgálva is bizakodásra adnak okot. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac kilátásait vizsgálják az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján. Kiderült az is, melyik budapesti kerületben a legkapósabbak az új lakások.
Vágólapra másolva!

2020 első féléve a budapesti újlakás-piac hatéves mélypontja volt, a visszaesést négy tényező, a Magyar Állampapír Plusz 2019. nyári megjelenése, a 27 százalékos lakásáfa januári visszaállítása, a tavasszal beharangozott, kedvezményes rozsdaövezeti áfa, valamint a koronavírus-járvány együttes hatása váltotta ki.

Összességében az elmúlt év kereslet és kínálat szempontjából is visszaesést mutatott a budapesti újlakások piacán,

azonban 2020 második félévében már javuló tendenciát figyelhettünk meg az év első hat hónapjához képest.

Ami a keresletet illeti, az OTP értékesítői és beruházói információkon alapuló adatbázisa szerint, 2020-ban összesen 4000 új, társasházi lakást vásároltak meg Budapesten, ez 2019-hez képest 30 százalékos visszaesés és 2014 óta a legalacsonyabb értékesítési volumen. 1800 lakás az év első felében, míg 2200 a második félévben talált új tulajdonosra, az adásvételek időbeli eloszlása alapján egyértelmű emelkedés figyelhető meg éven belül.

Hasonló folyamat játszódott le a kínálati oldalon is, január és június között 1850, míg 2020 második felében már 2850 újlakás került a piacra.

"A 2020-as keresleti mélypontot jellemzi, hogy az év során 1200-ra nőtt a már átadott, de eladatlan lakáskészlet, ami a 2019-es állomány duplája" - mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Illusztráció Forrás: Photononstop/Eric Audras

- teszi hozzá.

Ugyanaz a fővárosi kerület vezeti az eladásokat

Az OTP értékesítés alatt álló, kétlakásosnál nagyobb budapesti projekteket tartalmazó adatbázisa szerint,

a 2020 folyamán eladott négyezer lakás közül minden negyedik a XIII. kerületben talált vevőre.

Angyalföldtől jócskán lemaradva, kerületenként valamivel több mint 400 ingatlan értékesítésével a XIV. és IX. kerületek állnak a dobogó második és harmadik fokán.

2020-ban a fővárosban 8600 társasházi lakást adtak át, ebből 2070-et a XIII. kerületben, 1510-et a XI. és 1160-at a XIV. kerületben.

2021-re 7900 újépítésű ingatlan átadása szerepel a tervekben,

Ebben az évben a XI. kerület áll a dobogó tetején 2040 lakással, majd a XIII. és a IX. kerület következnek 1850 és 1500 lakással. A 2021-re prognosztizált adatok kapcsán természetesen számolni kell a piac sajátosságának számító csúszásokkal is, így az átadások végül akár ezres nagyságrendben is áttolódhatnak a 2022-es évre.

A 2021. január második hetében készült felmérés idején összesen 1210 már átadott, de még nem értékesített lakás és körülbelül további 5200 építés alatt álló ingatlan volt elérhető Budapesten, harmaduk a XIII. kerületben.

Aki most vagy nagyjából másfél éven belül szeretne újépítésű lakást vásárolni, ezek közül válogathat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Új tendenciák a budapesti újlakás-piacon

A bank adatbázisa alapján

2020-ban 183 kisebb-nagyobb, összesen közel 4700 lakást tartalmazó új társasházi beruházás értékesítése indult el a fővárosban, a legtöbb új projekt a III., XVI. és XI. kerületekben valósul meg.

A lakásszámokat tekintve ugyanakkor itt is listavezető a XIII. kerület 970 új lakással, ezt követi a III. (670) és VIII. (550) kerület, míg a legnagyobb számú (26) új beruházás az elmúlt években ennél jóval kisebb aktivitást mutató XVI. kerületben valósul meg. Ez az elmozdulás kapcsolatban állhat a vásárlói preferenciák megváltozásával, a koronavírus járvány kapcsán megindult külvárosokba költözéssel.

- emeli ki Valkó Dávid. Emellett az eddigiekhez képest nagyobb arányban találhatók a kínálatban kétszobásnál nagyobb lakások, ezek a családos, csokot igénybe vevő vásárlók számára lehetnek ideális ingatlanok, akik újlakás vásárlás esetén az illetékmentesség mellett a nulla százalékos áfát is ki tudják használni.

Az újlakások jellegzetességei, mint a személyre szabhatóság, megfelelő elosztás, energiahatékonyság vagy hosszú távon várható értéknövekedés mellett 2021-ben az áfacsökkentés hatása is alapvetően befolyásolhatja a leendő vásárlókat döntésükben. Az ötszázalékos áfa bevezetése azonban várhatóan csak átmeneti és minimális árváltozást fog hozni az újépítésű lakások piacán, hiszen a piac élénkülése mellett a beruházási költségek – telekár, munkaerő, építési anyagok, szigorodó épületenergetikai előírások – nem mutatnak csökkenést.