Olyan műhúst készítettek kanadai kutatók, amilyet még soha senki

Singapore approves lab-grown 'chicken' meat
Eat Just húsmentes hús
Vágólapra másolva!
A McMaster Egyetem kutatói kifejlesztettek egy olyan húst, amely természetesebb ízt és állagot ígér, mint a hagyományos állati hús más alternatívái.
Vágólapra másolva!

Ravi Selvaganapathy és Alireza Shahin-Shamsabadi egyetemi kutatók a húspótlók elkészítésének újfajta módját találták ki laboratóriumi körülmények között,

izom- és zsírsejtek vékony rétegekben történő egymásra rakásával.

A technikát az emberi transzplantációk szövetének növesztésére használt módszerből adaptálták.

Az élő sejtek rétegeit, melyek papír vékonyságúak, először tenyészettel növesztik, majd egymásra rakják vagy összehajtják őket, az egyes rétegek így kötődnek aztán egymáshoz.

A rétegekkel bármilyen vastagságot el tudnak érni, így akár vastagabb, szilárd rétegeket is elő tudnak állítani, továbbá

ízlés szerint tudják alakítani a hús és a zsír arányát.

"Húsrétegeket készítünk" - mondja Selvaganapathy.

Amint azt a kutatók a publikációjukban leírták, először bizonyítás céljából egérsejtekből készítették el a húst, melyet nem fogyasztottak el. Később azonban megismételték a kutatást nyúlsejtekből is, melyet meg is kóstoltak.

- mondja Selvaganapathy. „A technológia valószínűleg ugyanúgy működik marhahússal, sertéshússal vagy csirkehússal is, a modell ráadásul kedvez a nagyüzemi termelésnek is."

A kanadai kutatók által létrehozott műhús áll a legközelebb eddig a valódi hús ízéhez és állagához (a kép illusztráció) Forrás: Eat Just

A kutatókat a húsellátási válság inspirálta, amelyben a kereslet világszerte növekszik, miközben a jelenlegi húsfogyasztás megterheli a föld- és vízkészleteket, továbbá aggasztó mértékben növeli az üvegházhatású gázok mennyiségét.

Selvaganapathy szerint

a hústermelés jelenleg nem fenntartható. Helyette a húst alternatív módon kell elkészíteni.

Az életképes hús előállítása az állatok felnevelése, ellátása és leölése nélkül sokkal fenntarthatóbb, egészségügyi szempontból pedig sokkal kevésbé pazarló lenne - mutatnak rá a kutatók. Míg mások a tenyésztett hús egyéb alternatíváit is kifejlesztették az elmúlt időszakban, a McMaster kutatói úgy vélik, hogy az általuk előállított húsnak van a legnagyobb esélye arra, hogy abból olyan élelmiszeripari termékek szülessenek, melyeket a fogyasztók is megengedhetnek maguknak, sőt egyben el is fogadják és élvezik is azt.

A kutatók egy startupot alapítottak a technológia forgalmazására.

Forrás: Eurekalert.org