Mintegy 300 ezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség

Pályakezdő vagy? Így találhatsz jó munkát gyorsan
Vágólapra másolva!
A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat majdan megillető személyijövedelemadó-mentesség - írta szombati számában a Magyar Nemzet, amelynek Honyek Péter adószakértő, a PwC Magyarország szakembere nyilatkozott a témáról.
Vágólapra másolva!

A statisztika szerint nagyjából harmincezren dolgoznak a 15-19 éves korosztályban, és 258 ezer 20-24 év közötti alkalmazottat tartanak nyilván. A kereseti adatok szerint

a 25 évnél fiatalabbak bruttó átlagfizetése 300 ezer forint körül alakul, amiből kiszámítható, hogy a tervbe vett szja-mentesség átlagosan havi 45 ezer forintot jelenthetne az érintetteknek,

ennyi maradna a zsebükben. Ugyanezen számokból kalkulálható ki az, hogy az államnak évente 155 milliárd forintos kiadást jelentene az intézkedés. Az adószakértő hozzátette: az utóbbi összeg elkölthető pénzként jelenne meg a gazdaságban, vagyis a kormányzati intézkedés növelheti a fogyasztást.
Honyek Péter kifejtette azt is, hogy az szja-mentesség "tisztíthatná" a foglalkoztatást, a fiatalokat kevésbé alkalmaznák feketén.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az is elképzelhető, hogy az adómentesség miatt többen döntenének úgy, hogy hamarabb állnak munkába, ahogy a diákszövetkezetek helyzete is megváltozna. A szövetkezetekben dolgozó diákok bére már most is mentesül a járulékfizetés és a munkáltatói közterhek alól, ha a személyi jövedelemadót sem kellene megfizetni, akkor semmilyen közteher nem jönne szóba ennél az alkalmazási módszernél - magyarázta a szakértő.
A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy

a miniszterelnök egy hete jelentette be: 2022. január elsejétől azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. évüket, személyijövedelemadó-mentességet kapnak.

Orbán Viktor akkor úgy vélekedett: a gazdasági kilábaláshoz a nyugdíjasok, a családok és a vállalkozások mellett a fiataloknak is anyagi segítséget kell adni.