Kamcsatkából ömölhet az arany Európába a következő években

arany, bánya, bányászás
Vágólapra másolva!
Az Oroszország távol-keleti részén található kamcsatkai félszigeten 2020-ban 6,8 tonna aranyat bányásztak ki, ami csaknem nyolc százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.
Vágólapra másolva!

Európa aranytermelésének 80 százaléka Oroszországból érkezik, ezen belül is főként Szibériából és a keleti régiókból. Aranytermelés tekintetében Kamcsatka jelenleg a 10. helyet foglalja el az orosz régiók között. A kamcsatkai illetékesek tervei szerint

2022-re évi 10 tonnára emelik a kitermelést,

új bányászati és feldolgozó üzemek létesítésével.

Még 1745-ben találtak először aranyat az országban, az Urál-hegységben. Azóta a sárga fém bányászata meghatározó az ország életében. Oroszország jelenleg a világ harmadik legnagyobb arany termelője, 2018-ban 295 tonnát bányásztak ki, miközben becslések szerint 5500 tonnás tartalékkal rendelkezik.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Az ország folyamatosan növeli devizatartalékait, ami jelenleg 600 milliárd dolláron áll. Az orosz nemzeti bank szerint az ország nemesfém állománya eléri a 128 milliárd dollárt.