Szavazzon ön is a legújabb forintérmékről!

pénz, pénzérme
Ötforintos érmék a Pénzverő Zrt.-ben. Az öt-, a tíz-, és a húszforintosok verésével kezdetét vette az új, Magyarország feliratú pénzérmék készítése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában. A régi, "Magyar Köztársaság" feliratú érmék továbbra is törvényes fizetőeszközök maradnak, azokat csak a kopásuk függvényében vonják ki a forgalomból.
Vágólapra másolva!
A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021. augusztus 1-jén. Az érmék képi megjelenéséről a ma induló közönségszavazás útján kíván dönteni a jegybank, hívja fel a figyelmet az intézmény honlapján.
Vágólapra másolva!

Idén augusztus 1-jén ünnepeljük a forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulóját.

A jubileum alkalmából az MNB az 5 forintos forgalmi érme hat változatának egyidejű kibocsátását tervezi oly módon, hogy az érmék tematikus oldala a FORINT szó egy-egy betűjét jelenítse meg.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Polyák Attila - Origo

Azaz a hat érme alkot egy szettet, és az érméket egymás mellé helyezve olvasható össze a FORINT szó.

A forgalmi érme emlékváltozatok képi megjelenéséről az MNB a mai napon induló közönségszavazás útján kíván dönteni,

Az érmék lehetséges megjelenésére öt változatot javasol a jegybank, amelyekre szavazni az MNB honlapján 2021. február 1. és 2021. február 22. között lehet az alábbi linken. Az oldalon megtekintheti a terveket, és megtudhatja azt is, kik tervezték az egyes változatokat.

Közönségszavazás az új forintérmékről

A közönségszavazatok határozzák meg, hogy az ikonikus érmemotívumokat, esetleg a bankjegyelemeket megidéző, vagy a modern szemléletű tervsor valósuljon meg, esetleg a kibocsátó, illetve a pénzfunkciók felőli megközelítés jusson érvényre. A szavazás eredményéről és a győztes érmesorról 2021. márciusban ad tájékoztatást a jegybank.

A jubileumi 5 forintos forgalmi érméket 2021. augusztus 1-jén tervezi kibocsátani a jegybank különlegesen magas példányszámban. Annak érdekében, hogy a kibocsátásra kerülő forgalmi célú emlékérmék minél több állampolgárhoz eljuthassanak, betűnként 2-2 millió, azaz összesen 12 millió darab érmét tervez a Magyar Nemzeti Bank forgalomba helyezni. A különleges emlékváltozatok a kibocsátást követően, a készpénzforgalmi igényekhez igazodóan, fokozatosan kerülnek majd forgalomba.