Hatalmas kötvénykibocsátást hajt végre az Apple

TOPSHOTS Horizontal COMPUTER TECHNOLOGY
The newly renovated Apple Store at Fifth Avenue is pictured on September 19, 2019 in New York City. (Photo by Johannes EISELE / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Apple összesen 14 milliárd dollárban bocsátott ki kötvényeket, kihasználva az olcsó hitelfelvételi költségeket. Az iPhone gyártója május óta már harmadszor vesz fel hitelt a piacról, de mégis, mire költheti el az összeget?
Vágólapra másolva!

Igen kedvezményesen lehet hitelhez jutni az amerikai piacon, amit a legnagyobb vállalatok is igyekeznek kihasználni.

Az Apple például május óta már harmadszor bocsát ki kötvényeket, most épp 14 milliárd dollár értékben

– írja a Yahoo Finance.

A hitelfelvétel hat különböző konstrukción keresztül történik, melyek közül a leghosszabb lejáratú egy 40 éves kötvény. Ennek hozama 95 bázisponttal magasabb, mint a benchmark amerikai állampapíré, ami igen kedvezményes szint, tekintve, hogy eredetileg 115-120 bázispontos prémiumról volt szó – értesült a Bloomberg az ügyet ismerő források alapján.

Az Apple kötvény-kibocsátási aktivitása pedig azért is kirívó, mert

2020 előtt legutóbb csak 2017-ben volt arra példa, hogy a technológiai óriás egy naptári éven belül egynél többször dobjon piacra vállalati kötvényt.

Ahogy azonban a kamatok rendkívül alacsonyak, a világ legértékesebb cége is bátran vesz fel hitelt a nyílt piacról.

Hatalmas pénzeket oszt vissza a részvényeseinek az Apple Forrás: AFP/NurPhoto/Alexander Pohl

A kérdés az, mégis mire költi az Apple az így befolyó tőkét, főleg, hogy évekkel ezelőtt még épp arról volt híres a cég, hogy hatalmas készpénztartalékkal rendelkezik. A vállalat saját közlése szerint általános üzleti célokra használják a tőkét, például részvények visszavásárlására és osztalékfizetésre.

Emellett a források szerint különböző tőkeberuházásokra, vállalati felvásárlásokra és korábbi adósságok törlesztésére is mehet a friss tőkéből.

Következésképpen, az Apple jelentős részben a részvényeseit kívánja jutalmazni. Ez azonban már korábban is megindult. A társaság ugyanis már egy ideje folyamatosan építi le a nettó készpénzállományát, igen jelentős tőkét visszajuttatva a részvényeseinek.

Mindazonáltal egyes számítások szerint az Apple-nek évi több mint 100 milliárd dollárt kellene visszajuttatnia a részvényeseinek ahhoz, hogy néhány éven belül leépítse a hatalmas készpénztöbbletét.