Eredményesen küzd a járványhelyzetben nyerészkedőkkel a fogyasztóvédelem: a honlapján vakcina-előregisztrációs lehetőséget hirdető vállalkozás hatósági kötelezésre egyértelművé tette, hogy magáncég. Egy másik esetben a védekezésre alkalmatlan, légáteresztő "antimaszkot" forgalmazó webshop a hatósági eljárás után elérhetetlenné vált - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken.

A tárca közleménye szerint egy budapesti székhelyű magáncég ötezer forintért kínál előfoglalási jogot az állítása szerint legkésőbb az idei év végéig saját beszerzésében elérhető koronavírus-vakcinára. A cég honlapjának fejlécében mindössze a "Nemzetközi Oltóközpont" megnevezés szerepelt. A fogyasztóvédelem novemberben indított hatósági eljárást a vállalkozással szemben. Kiemelik: a kormányhivatali határozat szerint a társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.A "Nemzetközi Oltóközpont" kifejezés kizárólagos használatával azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és a vakcinát előfoglalók az állam által szervezett oltásra regisztrálhatnak.A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt a "magánegészségügyi szolgáltató" feliratot tüntette fel. A vakcinaelőfoglalási oldal tetején figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.

A fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak.

A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A vakcina rendelkezésre állásának és felhasználási módjának szempontjait ezért a lezárult eljárásban érdemben még nem lehetett mérlegelni.A hatóság azonban határozottan fellép a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna -

olvasható az ITM közleményében.

Mint írták, egy másik vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült "antimaszkokat" kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek "elegük van a szájkosárból", arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy "nevessenek a világon". Az országos tisztifőorvos állásfoglalása szerint a termék alkalmatlan a járványügyi védekezésre.

Védőmaszkos járókelők a budapesti Kálvin téren 2021.02.01-én (Illusztráció)Fotó: Csudai Sándor - Origo

A maszkviselés a járvány terjedése elleni védekezés egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze.A termék forgalmazója és viselői az előírások tudatos megkerülésével akár másokat is veszélybe sodorhattak volna. A kereskedő felelőssége még nagyobb, hiszen vélhetően üzleti érdekből bátorított az óvintézkedések kijátszására. Az üzemeltető a hatósági eljárás nyomán elérhetetlenné tette a honlapot - közölte az ITM. A megtévesztő, káros tevékenységek kiszűrése a magyar családok, a leginkább veszélyeztetett idősek védelmét szolgálja.

Védőmaszkos idős ember BudapestenFotó: Csudai Sándor - Origo

A hatóság tavaly több mint négymillió darab bizonytalan eredetű, kétes minőségű védőeszközt állított meg a vámhatáron. A fogyasztóvédelem a jövőben is minden lehetséges eszközzel küzd a járványhelyzetben nyerészkedők, haszonleső ügyeskedők ellen - olvasható a tájékoztatóban.