Rekordáron árvereztek el egy brit tehenet

Vágólapra másolva!
Világrekordot jelentő áron, 262 ezer fontért (106,4 millió forintért) árverezték el a Victoria Beckham után Poshspice-nak nevezett tehenet Közép-Angliában - közölte a brit Limousin Cattle Society tenyésztőegyesület.
Vágólapra másolva!

A világon ekkora összeget sosem adtak még ennek a marhafajtának egy egyedéért,

az ár a korábbi brit és európai rekord dupláját is meghaladta.

A kilencvenes évek angol sztárbandája, a Spice Girls egyik tagját, Victoria Beckhamet hívták annak idején Posh Spice-nak, róla nevezték el a limousin fajtájú üszőt. A fiatal állatot a közlemény szerint egy hete, pénteken árverezték el - írták a helyi lapok.

Elegáns volt és stílusos

A Shropshire-ben nevelt tehén, melynek teljes neve Wilodge Poshspice, rekorder állatok családjából származik. Anyja, Milbrook Gingerspice - melyet szintén az egyik Spice Girlről neveztek el - a brit és az európai rekordot is tartotta 2014-es eladását követően.

– mondta Poshspice tenyésztője, Christine Williams a BBC-nek. A győztes licit összegét észbontónak nevezte.

Williams szerint a rekorder egyéves állat "elegáns volt és stílusos", a hatalmas vételárat "annak a bizonyos x-faktornak" tulajdonította.