Gigantikus tengeri szélerőműpark épül Dél-Koreában

tengeri szélfarm
Offshore wind farm, North Sea
Vágólapra másolva!
A napokban aláírták azt a 43 milliárd dolláros megállapodást, melynek értelmében megépül Dél-Koreában a világ legnagyobb offshore szélenergia-komplexuma. Ez pedig igen fontos lépés az ország számára, amely 2050-re már karbonsemlegessé tenné a gazdaságát.
Vágólapra másolva!

Hatalmas lépést tesz Dél-Korea a karbonsemlegesség felé a bejelentett, összesen 43 milliárd dolláros szélenergia-beruházás megkezdésével – írja az Asia Times.

Dél-Koreának egyébként elég kevés saját energiaforrása van, és még mindig a szénimport az egyik legfontosabb tényező az ország energiatermelésében

– az áramtermelés nagyjából 40 százalékát az olcsó, de rendkívül szennyező nyersanyag adja.

A dél-koreai elnök, Mun Dzsein tavaly jelentette be, hogy országa 2050-re karbonsemlegességet kíván elérni, úgy, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben támaszkodik a megújuló energiaforrásokra.

Dél-Koreában építenék meg a világ legnagyobb offshore szélenergia-parkját Forrás: AFP/DPA/Jens Buttner

A koreai kormányfő közlése szerint a most megkötött üzlet eredményeként a világ legnagyobb offshore szélenergia-komplexuma épül meg az ország délnyugati térségében. Az elnök kiemelte, a projekt hétszer nagyobb lenne, mint a világ jelenleg legnagyobb offshore szélfarmja.

A projekt maximális kapacitása 8,2 gigawatt lesz, ami hat atomerőmű energiatermelési kapacitásának felel meg.

Az egész projektben számos szereplő vesz majd részt. A helyi önkormányzatok mellett olyan cégek lesznek majd érdekeltek abban, mint a KEPCO energiacég, a Doosan Heavy Industries & Construction vagy az SK E&S.

Ugyanakkor akár több mint öt év is kellhet ahhoz, hogy elinduljanak az építkezések, bár a kormány igyekszik felgyorsítani a folyamatot. Főleg, hogy Szöul tavaly bejelentette, 2030-ra Dél-Korea már ott kíván lenni a világ öt legnagyobb offshore szélenergia-termelő ország között.