Gyárat épít Törökországban a magyar Medicor

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. január 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztériumban tartott beruházásbejelentő sajtótájékoztatón 2021. január 26-án. 12 milliárd forint értékben hajt végre három beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban. A fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást ad. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A döntést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel folytatott tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón jelentette be Ankarában.
Vágólapra másolva!

A magyar egészségipari vállalat, a török főváros Sincan kerületében található ipari parkjában, mintegy 800 millió forintból, 4300 négyzetméter alapterületű üzemet épít.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) találkozója Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel (j) az Ipari és Technológiai Minisztériumban, Ankarában Forrás: MTI/Kkm

A Medicor újszülött gyógyászati eszközöket fog készíteni. A gyárépítéssel a közel-keleti, távol-keleti és afrikai piacokon a felhasználók helyi igényeihez jobban illeszkedő termékeket tud előállítani a cég.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a beruházáshoz a magyar kormány 480 millió forintos támogatást biztosít.

A magyar miniszter kiemelte az egészségügyi ellátások folyamatos fejlesztésének fontosságát, különösen a koronavírus-járvány idején, és megjegyezte, hogy ez a beruházás az emberéletek megvédését, a gazdasági következmények enyhítését, vagyis a munkahelyek megőrzését is elő fogja segíteni.

Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, aminek a beruházások támogatása a kulcsa: a külföldi cégek támogatása Magyarországon és a magyar vállalatok nemzetközi terjeszkedésének támogatása.

A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarország az exportteljesítményét csak akkor tudja jelentősen növelni a következő időszakban, ha bizonyos termékek esetében a gyártást, az előállítást közelebb viszi a célpiacokhoz.

A Medicor cég komoly tradíciókkal rendelkezik, több mint egyévszázados működéssel; a vállalatnak Közép-Európában kiemelt szerepe van az újszülöttek gyógyászati eszközeinek fejlesztésében, valamint gyártásában.

A cég a fő termékeit a világ több mint 100 országában értékesíti, és ezek nemzetközi elismerését mutatja, hogy mind az UNICEF, mind a WHO programjaiban megtalálhatók

- hívta fel a figyelmet.

Szijjártó Péter felszólalásában Ruhsan Pekcan, török kereskedelmi miniszterrel hétfőn, korábban folytatott tárgyalásaira is kitért. Közölte, hogy a magyar és a török Eximbank a jelenlétükben 100 millió dolláros megállapodást írt alá közös egészségiparai fejlesztésről.

- részletezte, hozzátéve, hogy ez egy nagyon fontos lépés annak a tervnek a végrehajtása érdekében, hogy magyar és török technológiai vállalatok minél több közös sikert érjenek el harmadik országok, így az afrikai országok piacain is.

Végül kiemelte, hogy

2020-ban a világkereskedelem "fekete éve dacára" Magyarország és Törökország további 6 százalékkal tudta növelni a kétoldalú kereskedelmi forgalmat,

a tavaly november végi adat már 3 milliárd dollár felett volt, meghaladta a 2019-es egész éves adatot.