A Mattel cég által gyártott Barbie baba eladásai tavaly öt éves csúcsra jutottal, elérték az 1,35 milliárd dollárt globálisan.
A siker egyik egyértelmű összetevője a járványhelyzet miatti társadalmi korlátozások volt, mivel a szülők játékfelhalmozásba kezdtek, hogy az otthon maradt gyerekeket szórakoztatni tudják. Bár a kereslet megugrása az év elején megterhelte az ellátási láncokat, de a kereskedők végül képesek voltak kielégíteni a termékek iránti rendkívül keresletet.

Korábban már az Origo is beszámolt arról az érdekes tényről, hogy a Barbie babák eladásai azért nőttek ilyen ütemben, mert nincs rajtuk kijelző. A szülők ugyanis nem szerették volna, ha gyermekeik a karantén időszakában megnövekedett szabadidő alatt még többet nézték volna okoseszközeik kijelzőit.
A legendás babamárka eladásai 16 százalékkal nőttek, ami 2017 óta a legjobb értékesítési évet hozta a játékgyártó cégnek. A Mattel nyeresége 2020-ban 126,6 millió dollár volt, szemben a 2019-es 200 millió dolláros veszteséggel. Az összeladások tavaly 2 százalékkal nőttek, az év utolsó három hónapjában pedig 10 százalékkal a karácsonyi ajándékozási dömpingnek köszönhetően.

Összehasonlításképpen: a cég ősriválisának számító Hasbro - amely például a Monopolyt is gyártja - értékesítései 2020-ban 8 százalékkal csökkentek, az utolsó negyedéves 4 százalékos növekedés ellenére is.
Mindettől függetlenül, a Mattel bejelentett egy 250 millió dolláros kiadás-csökkentési programot, mellyel 2023-ig próbálják lefaragni a költségeket. A program főként a folyamatok és rendszerek át- illetve újraszervezésével szeretne spórolni a cégnek.