Van, ahol már jobban bíznak a robotokban a tőzsdén, mint a hús-vér brókerekben

dell, mesterséges intelligencia
Az elménkkel vezérelt számítógépé lehet a jövő.
Vágólapra másolva!
Életünk minden területén egyre inkább feltűnnek a robotok. Ez alól a pénzügyi szektor sem kivétel. A számítógépek már nem csak a sakkban, de hamarosan a részényelemzésben is a hús-vér emberek fölé kerekedhetnek.
Vágólapra másolva!

Egy, Ázsia csendes-óceáni térségét vizsgáló tanulmány következtetései azt sugallják, hogy a helyiek több mint kétharmada (68 százaléka) már szívesebben bízza a pénzügyei kezelését robotokra, mint pénzügyi tanácsadókra.

Az Oracle szoftvercég és a Savanta piackutató cég arról tudósított, hogy

ezek az arányok még nagyobbak a régió üzleti vezetőinek körében: 83 százalékuk tartja jobbnak a gépek képességeit akár, saját pénzügyi csapatával szemben is.

A „Money & Machine" tanulmány egy szélesebb körű globális jelentés része volt - több mint 2500 fogyasztó és cégvezető pénzügyekhez való viszonyát vizsgálta meg Ázsia csendes-óceáni térségében, nevezetesen Ausztráliában, Kínában, Indiában, Japánban és Szingapúrban. A felsoroltak közül az Ausztráliában élők (55 százalék) voltak a legszkeptikusabbak a mesterséges intelligencia pénzügyi alkalmazásával kapcsolatban.

mesterséges intelligencia Forrás: Origo

A gépek felemelkedése és a pénzügyi szokások megváltoztatása

A pénzügyi digitális technológiák fejlődése (FinTech) forradalmasította a pénzügyi szolgáltatások termékkínálatát is. Ennek egyik különös területe a befektetési ajánlások elkészítése. Az Indiana Egyetem kutatásában több mint 76.000 jelentést vizsgált, melyeket hét különböző "Robot-elemző" cég adott ki 2003 és 2018 között.

A tanulmány szerint,

a szoftverek által végzett befektetési elemzések sokszor gyorsabbak, gazdaságosabbak és pontosabbak, ez pedig magasabb hozamhoz juttathatja a befektetőket.

Az automatizált elemzéseket végző számítógépes programok nagy előnye, hogy elfogulatlanok és nincsenek összeférhetetlenségi helyzetben, szemben az emberi munkaerővel.

A Wells Fargo Securities előrejelzései szerint,

az automatizálás az elkövetkező évtizedben mintegy 200.000 fővel csökkentheti a Wall Street és a bankszektor létszámát.

Hasonló eredményeket közölt a csendes-óceáni tanulmány is. A válaszadók közel fele (49 százaléka) gondolta úgy, hogy a következő öt évben a személyes pénzügyi tanácsadókat robotok fogják leváltani. Ennek ellenére több fogyasztó azt mondta, hogy továbbra is szívesebben fordulna szakemberhez, ha útmutatást szeretne kapni, olyan pénzügyi döntésekben, mint az ingatlanvásárlás vagy a nyaralástervezés.

A jelentés a pénzügyi és a vásárlási szokások nagyobb volumenű megváltozását is kiemelte, amelyet a világjárványnak tanúsít.

A 2020-as események egyértelműen csökkentették a készpénzhasználatot, amíg az áruk és szolgáltatások online vásárlásának aránya nőtt.