Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csupán a Jalu folyó választja el Kínától Hjeszan városát, mely egyébként a világtól elzárkózó Észak-Korea egyik legnagyobb kereskedelmi központja. A mintegy 200 000 lakosú várost január 29-én vesztegzár alá helyezték a koronavírus elleni védekezésre hivatkozva, bár az sem teljesen egyértelmű, az elrendelt korlátozó intézkedések valóban újak, vagy csupán a korábbiak kiterjesztései, meghosszabbításai.
A város izolálása és a szigor ugyanis már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, és nem a koronavírus miatt.
A valódi ok a lépések mögött az ország első számú vezetőjének, Kim Dzsongunnak a válasza arra, hogy ősszel a városban aranycsempész-tevékenységet lepleztek le.
Ahogy azt az Origo korábbi összeállításában bemutatta, a vizsgálatok szerint a helyi lakosokból és magas rangú tisztviselőkből álló csempészbanda öt alkalommal összesen 154,8 kilogramm (5460 uncia) aranyat juttatott át a határon Kína felé. Erre reagálva, novemberben több mint 2000 fegyveres katonát vezényeltek a városba az úgynevezett Vihar-hadtest tagjai közül, és statáriális szigort hirdettek. A hivatalok működését felfüggesztették, a káosz határára sodorva az egész tartományt.
Ezzel azonban nem érték be. Az időközben napvilágra került információk a szerint, a koronavírus jelentette fenyegetésre hivatkozva, a hatóságok idén január 29-én tovább szigorítottak. A hatóságok megtiltották a helyieknek az otthonaik elhagyását. Nem csak az emberek nem tudtak munkába menni, hanem a piacokat is bezárták.
Az eredeti tervek szerint a lezárások 30 napra szóltak, de a nagyszámú halálozás miatt 18 nap után kénytelenek voltak felodani azt.
Már a tél eleji szigor is súlyosan érintette az embereket, és sokan próbáltak Kínába szökni, de februárra reménytelen lett a helyzet és
a város igazi kísértethellyé változott.
Az Asia Pressnek egy csempészett kínai mobiltelefonon keresztül sikerült kapcsolatba lépnie egy Hjeszanban élő nővel, és kiszivárogtatnia a február 5-én készült interjút.
Olyan, mint egy szellemváros. Ha kinézek az ablakon egy élő lényt sem lehet látni. Ide hallom a szomszéd sírását. Rettegek, hogy ha ez folytatódik én is éhen halok. A lezárás alatt nincs élelmiszer-ellátás, csak kimcshi [tradicionális fogás] és rizs van a házamban. Bár a hatóságok azt mondják, hogy vásároljuk meg amire szükségünk van, a kereskedők már nem akarják eladni az áruikat, azt mondják nincs eladható rizs."
Már a lezárások első tíz napja után húsz éhenhalt családról adtak hírt, és állítólag sok helyi lényegében lázadni kezdett az állapotok ellen - valószínűleg olyanok, akiknek egyébként nem volt vesztenivalójuk.
Annak ellenére, hogy az otthonukat elhagyó embereket egy hónap kényszermunkával fenyegették, így is több mint 30 embert fogtak el, akik Wiyon kerületbe szöktek ételt vásárolni.
Nincs gyógyszerünk, ételünk és tűzifánk. Még ha van is pénzünk, nem költhetjük el. Szinte olyan, mintha erőszakkal próbálnák megölni az embereket. A kormány blokkolta a határt. Az áramellátás átlagosan csak napi egy órában áll rendelkezésre"
- tette hozzá a helyi lakos.
Feltételezik, hogy az eredetileg 30 napos zárás 18 nap utáni feloldása a helyi elégedetlenség csillapítására irányult, a hivatalos álláspont azonban más. Az ország legnagyobb ünnepe Kim Dzsong Il, a mostani vezető édesapjának születésnapja (február 16.) volt a közelmúltban.
Így egy nappal az észak-koreai vezető születésnapja előtt a rezsim mostani irányítója, Kim Dzsongun, a „legfőbb parancsnok", a „népe szeretetét" kívánta hangsúlyozni az engedménnyel a város zárlatának feloldása kapcsán.
Eközben a lezárás feloldására vonatkozó utasítás állítólag nem vonatkozott Csaszongra és Manpho-ra Csagang-tartományban, ahol nagyjából egy időben, február 3-án rendeltek el hasonló szigort. Ezek jellegéről, céljáról, tervezett időtartamáról egyelőre nem állnak rendelkezésre információk.
