Már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere

politics computers Horizontal AWARD WINNERS (FILES) In this file photo taken on October 22, 2019 Blue Origin founder Jeff Bezos speaks after receiving the 2019 International Astronautical Federation (IAF) Excellence in Industry Award during the the 70th I
Jeff Bezos
Vágólapra másolva!
Újra Jeff Bezos lett a világ leggazdagabb embere, visszaszerezve az elsőséget Elon Musktól. A Tesla alapítója még januárban ért fel a csúcsra, de most a vállalat részvényárfolyamának csökkenésével elvesztette az első helyet.
Vágólapra másolva!

Jeff Bezos kedden ismét a világ leggazdagabb embere lett, 190 milliárd dolláros nettó vagyonnal. Ezzel maga mögé szorította Elon Muskot, aki 173 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik – írja a CNBC.

A Tesla alapítójának vagyona 3,9 milliárd dollárral csökkent kedden, ahogy a Tesla részvénye több mint 2,4 százalékos eséssel fejezte be a napi kereskedést.

Musk még januárban került föl a globális lista élére, miután a Tesla részvénye csillagászati szárnyalást produkált a megelőző hónapokban.

Jeff Bezos visszavette az elsőséget Elon Musktól a világ leggazdagabb embereinek listáján Forrás: AFP/Getty Images/Matt Winkelmeyer

Bezos egyébként 2017 óta folyamatosan a világ leggazdagabb emberének számított.

Az Amazon alapítójának személyes vagyona jelentős részben a cég részvényeiből származik, melyek árfolyama hatalmas felívelést produkált az elmúlt években.

Bezos tavaly augusztusban új rekordot is döntött, amikor ő lett az első olyan ember, akinek a vagyona meghaladta a 200 milliárd dollárt.

Az Amazon vezére azonban épp nemrég jelentette be, hogy távozik vezérigazgatói posztjáról. Noha a hírek szerint szorosan követi majd az Amazon tevékenységét, Bezos olyan más projektekre kíván fókuszálni, mint a Blue Origin rakétacég és a The Washington Post. Bezosnak emellett két jótékonysági vállalkozása is van, melyekre jobban figyelhet a jövőben.