Növekvő olajárak mellett is lassan talál magára a kitermelés

olaj, olajhordó, hordó, illusztráció, olajár, ár, dollár, pénz, pénznem
Vágólapra másolva!
Noha az emelkedő olajár segíti az amerikai palaolaj-szektor vállalatait is, az elemzők mégis úgy számolnak, hogy az USA olajcégei a vártnál lassabban állnak talpra. Ráadásul az OPEC olajkitermelése is gyengélkedhet még a közeljövőben.
Vágólapra másolva!

Az amerikai olajcégek és az OPEC államainak kitermelése is csak mérsékelten tud talpra állni az emelkedő olajárak mellett. Mindez azért fontos, mert egyébként a dráguló olaj fellendítené a kitermelést. Az elemzők szerint azonban ez a hatás most erősen visszafogottan érvényesül – írja a Reuters.

Az OPEC ebben a hónapban úgy számolt, hogy az amerikai palaolaj-szektor 2021-es kitermelése napi 140.000 hordóval napi 7,16 millió hordóra csökkenhet.

Közben az amerikai kormány saját előrejelzése szerint a márciusban napi 78.000 hordós csökkenés mellett napi 7,5 millió hordóra zsugorodhat a kitermelés.

Az amerikai WTI típusú kőolaj hordónkénti árfolyamának alakulása az elmúlt évben Forrás: Investing.com

Az OPEC prognózisa ráadásul a texasi fagyos idő megérkezése előtt érkezett. Mivel Texas ad otthont az amerikai olajkitermelés 40 százalékának, így a rendkívüli hideg miatti leállások komoly kieséseket jelenthetnek a termelésben.

Jóllehet az elmúlt időszakban emelkedő olajárak következtében több olajcég is fokozta a termelését, a Reutersnek nyilatkozó források arra számítanak, hogy a kibocsátás várhatóan a jövőben is nyomott marad, ahogy a vállalatok elsősorban az adósságaik csökkentésére és a részvényeseknek juttatott hozamok növelésére fókuszálnak majd.

Ezzel együtt különösen izgalmas lehet az OPEC és szövetségeseinek (OPEC+) március 4-én esedékes következő találkozója, ahol dönthetnek a kitermelési korlátozások jövőjéről.

Az elemzői vélemények mellett a szaúdi energiaminiszter is úgy nyilatkozott, hogy az OPEC nem fog elsietni semmilyen döntést, és várhatóan rendkívül óvatosan lépnek majd.

Izgalmas hónapok jöhetnek az olajszektorban Forrás: Shutterstock

Mindazonáltal nagy kérdés lesz, hogyan változik az amerikai palaolaj-kitermelés, ha tartósan a hordónkénti 60 dollár fölött tudna maradni az amerikai olajár. Ezt a szintet idén már meg tudta ütni a WTI típusú amerikai kőolaj, és

a számítások szerint ilyen árfolyam mellett már a relatíve magas költségekkel működő palaszektor cégei is nyereséget tudnak elérni.

A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik tehát, hogy az amerikai vállalatok egyelőre nem a kitermelés jelentős növelésén gondolkodnak, de ha tartósan 60 dollár fölött maradna az olajár, akkor akár hosszú távú talpra állás is jöhet.