Fontos bejelentést tettek a 13. havi nyugdíj első részletéről

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, Budapest, idős ember, idős emberek, nyugdíjas, 2021.02.08.
Vágólapra másolva!
A héten minden érintett megkapja a tizenharmadik havi nyugdíj első részletét - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Zsigó Róbert emlékeztetett arra, hogy 2009-ben, a gazdasági világválság idején az akkori baloldali kormány vette el a tizenharmadik havi nyugdíjat az idősektől.

- hangoztatta.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Zsigó Róbert elmondta: február 12-én kezdődött a 13. havi nyugdíj első részletének utalása, illetve kézbesítése 2,56 millió idős embernek.

Ezen a héten valamennyi, öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban - árvaellátásban, özvegyi nyugdíjban, rokkantsági járulékban részesülő megkapja a járandóságát

- ismertette.

A kormány 2010 óta megbecsüli az időseket - mondta, felidézve, hogy a kabinet akkor megállapodást kötött a nyugdíjasokkal a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzéséről.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: "álljuk is a szavunkat", hiszen 2010 óta törvény garantálja a nyugdíjak értékállóságát, azóta több mint 10 százalékkal emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke.

Hozzátette:

az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extrakifizetést is kaptak az idősek.

Az extrakifizetések között az Erzsébet- és rezsiutalványokat, illetve a nyugdíjprémiumot említette példaként az államtitkár.

Zsigó Róbert azt mondta: a többszöri rezsicsökkentés is "érezhetően segíti a nyugdíjasok mindennapjait". A 13. havi nyugdíj visszaépítése négy részletben történik - jelezte, arra is kitérve, hogy idén az első heti pluszjuttatást 2022 februárjában kérheti, 2023-ban háromheti juttatást kapnak a nyugdíjasok, és 2024-ben kapják meg először a teljes összegű 13. havi nyugdíjat.