Közel 50 milliárd forintra bővül a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat támogató pályázata a Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. Az emelésnek köszönhetően újabb 2000 cég kaphat támogatást.

Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán felidézte, hogy a pályázat előző fordulójában több mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást. A mostani, 20 milliárd forintos keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban.
A vállalkozások legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. Ebből napelemes rendszert telepíthetnek, korszerűsíthetik telephelyük fűtését, hőszigetelését, de kicserélhetik az épületek nyílászáróit is - ismertette.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák, ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését.

A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.