A magyar PÉNZ7-tel indul el Európa és a világ legnagyobb pénzügyi oktató programja

tanár tanuló iskola Drogok, amiket a gyereked akár legálisan is kipróbálhat
Vágólapra másolva!
Ma kezdődik az idei PÉNZ7, amely keretében országszerte csaknem ezer iskolában tanulhatják a diákok az alapvető pénzügyi és vállalkozási ismereteket. A magyarországi témahét a világ 170 országában zajló nemzetközi programsorozatát nyitja meg. Az idei két téma a családi költségvetés és a vállalkozásindítás lesz.
Vágólapra másolva!

Március 1-5-e között, egy héten át a „Tudatos pénzkezelés a családban" és a „Vállalkozz okosan" témáit tanulják a csatlakozó iskolák diákjai. A vírushelyzet ellenére országszerte csaknem ezer iskola jelentkezett a programra. Hasonlóan az előző évekhez, most is jelentős az oktatást végző önkéntes szakemberek száma.

Az idei PÉNZ7 keretében országszerte csaknem ezer iskolában tanulhatják a diákok az alapvető pénzügyi és vállalkozási ismereteket Forrás: Pénziránytű Alapítvány

Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott az Európa 30 országában zajló kezdeményezéséhez. A PÉNZ7 azóta kormányzati és civil összefogás eredményeként az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, valamint a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Alapítvány együttműködésében valósul meg évről évre.

A vírushelyzetre tekintettel a tananyagok kidolgozói, a Pénziránytű Alapítvány és a JAM Alapítvány

digitális eszközökkel is kiegészített tananyagokkal

segítik az iskolákat. Rendhagyó tanórák keretében már az általános iskola 3. osztályától kezdve egészen a középiskolás korosztályokig szerezhetnek a diákok gyakorlatias ismereteket a pénzügyi tervezésről és az újdonságokra nyitott vállalkozói létről.

A PÉNZ7 célja, hogy a pénzügyi tudatosság alapjaival már az iskolában megismerkedhessenek a gyerekek.

Ha Ön is szeretné megtudni, hogy mennyire van otthon a családi költségek tervezésében, töltse ki a rövid kvízünket!

Ön otthon van a hétköznapi pénzügyi döntések világában?

Mindennapi pénzügyeink egész életünket átszövik, ezért a PÉNZ7 Pénzügyi és vállalkozó témahét apropóján válogattunk Önnek néhány kérdést a pénzügyi témahét tananyagfejlesztője, a Pénziránytű Alapítvány tárházából.

Töltse ki kvízünket, s máris kiderül, mennyire képes uralni a családi pénztárcát!

A PÉNZ7 programsorozat március 1-5. között zajlik, mintegy 1000 iskola részvételével. A már 7. alkalommal megrendezett témahét célja, hogy a diákok kipróbálhassák magukat azokban a pénzügyi és vállalkozói döntési helyzetekben, melyekkel a mindennapi életük során fognak találkozni. Idén a családi költségvetés tervezésén keresztül a tudatos gazdálkodás fortélyaival ismerkedhetnek meg a diákok a témahét rendhagyó, interaktív tanórái segítségével.

Loading...