Nőttek a beruházások tavaly a negyedik negyedévben

Tamási-Hús Kft.
Tamási, 2021. február 19. Dolgozók a Tamási-Hús Kft. üzemében, Tamásiban 2021. február 19-én. Az osztrák tulajdonú kft. 14 milliárd forintnyi beruházásához 3,5 milliárd forint támogatást adott a kormány, a beruházással 255 új munkahelyet teremt a cég, és létszáma 500 fölé emelkedik. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaeséssel ellentétben, a negyedik negyedévben a 2019-es év azonos időszakához viszonyítva 2,5 százalékkal, a 2020 harmadik negyedévéhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene. 2020 egészében a fejlesztések 3,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi rekordmagas szinttől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A beruházások újbóli felfutását elsősorban a költségvetés és a háztartások növekvő aktivitása okozta, miközben a vállalkozások fejlesztései továbbra is csökkentek.

A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 3,6 százalékkal csökkent, amiben meghatározó szerepet játszott, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások továbbra is visszafogták fejlesztéseiket.

Illusztráció Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ugyanakkor a beruházások 18 százalékát realizáló költségvetési szerveknél az új tárgyi eszközök vásárlásai kiemelkedően, 10 százalékkal emelkedtek

az egy évvel korábbiakhoz képest.

A tavalyi negyedik negyedévben az ingatlanügyletek léptek elő a legnagyobb beruházóvá, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek közel negyedét itt valósították meg, 24,2 százalékkal többet az előző év negyedik negyedévinél. A növekedés elsősorban a meghatározó súlyú lakásépítések kiemelkedő emelkedésének volt köszönhető - jegyezte meg a KSH. Emellett a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe, mint a kereskedelmi egységekbe történt beruházások is emelkedtek, bár szerényebb mértékben.

A nemzetgazdasági beruházások hasonlóképpen 24 százalékát adó második legnagyobb súlyú feldolgozóipar fejlesztései a tavalyi negyedik negyedévben 5,0 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbiaktól immár harmadik negyedéve. Az alágak többségében csökkentek a fejlesztések, többek között a legnagyobb súlyú járműgyártásban, a vegyi anyagok és termékek gyártása területén, valamint a gumiiparban is. Ugyanakkor a korábbi időszakokban elkezdett, nagyszabású projektek mellett már újonnan elindított fejlesztések is hozzájárultak ahhoz, hogy néhány alágban jelentősen nőtt a volumen, például a villamos berendezések gyártásában, a gyógyszergyártásban és az élelmiszeriparban.

A kisebb súlyú építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek járműbeszerzéseiknek is köszönhetően 20,6 százalékkal növelték fejlesztéseiket.

A szállítás, raktározás beruházási volumene az előző negyedévinél kisebb ütemben, 9,7 százalékkal csökkent. A kedvezőtlen teljesítmény mögött továbbra is elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések álltak, így az állami tulajdonban lévő közlekedési vállalatok beruházásai is elmaradtak az egy évvel korábbiaktól.

Az államháztartás összességében pozitívan járult hozzá a nemzetgazdasági beruházások változásához.

Forrás: Origo

A negyedik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatásban 20,1 százalékkal nőtt a volumen. A járványügyi helyzettel is összefüggésben a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró tárgyieszköz-vásárlásai révén az egészségügyi szolgáltatások területén szintén kiemelkedően 22,5 százalékkal nőttek a fejlesztések. Az oktatás és az állam által dominált, hatodik legnagyobb súlyú művészet és szabadidő területén egyaránt 19,5-19,6 százalékkal növekedett a teljesítményérték. Ismét meghatározó szerepet játszottak a versenysporttal kapcsolatos beruházások.

A kereskedelemben kismértékben 3,1 százalékkal nőttek a beruházások, ezen belül a kiskereskedelemben és a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása ágazatokban tevékenykedő vállalkozások növelték a beruházásaikat.

A közepes súlyúnak számító mezőgazdaság beruházásai lényegesen 25,7 százalékkal visszaestek. Jelentősen, 28,5 százalékkal csökkentek a beruházások az energiaiparban, elsősorban a villamosenergia-termelés területén.

Az információ, kommunikáció területén a beruházások nagymértékben, 27,8 százalékkal nőttek amiben szerepet játszott a telekommunikációs hálózatok modernizálása is. A pénzügyi tevékenység beruházásai szintén növekedtek, 8,6 százalékkal, nagyrészt informatikaieszköz-beszerzések nyomán.
2020-ban nemzetgazdasági beruházások volumene 3,8, ezen belül az építési beruházásoké 2,8, a gép- és berendezésberuházásoké 5,4 százalékkal csökkent az előző évihez mérve.

A beruházások mintegy 54 százalékát adó, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 7,5, a költségvetési szerveknél 5,0 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény.

Az év egészét tekintve négyet kivéve az összes nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások.

Az infokommunikációban 3,8, az ingatlanügyletek terén 16,1 százalékkal, az oktatásban 6,9, és a járványhelyzettel is összefüggésben az egészségügyben és a szociális szférában 15,5 százalékkal több beruházás valósult meg az előző évinél.

Felpattantak a beruházások

A beruházások eltérően alakultak az egyes nemzetgazdasági ágaztokban. A járvány negatív gazdasági hatásait – más intézkedések mellett – a kormány a vállalatok beruházásainak igen nagyvolumenű közvetlen támogatásával, a jegybankkal és állami bankok támogatásával alacsony kamatozású hitelekkel és garanciaprogramokkal igyekszik ellensúlyozni, ennek hatása már az idei évben jelentkezhet - írja kommentárjában Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

A feldolgozóipari beruházások a rekordszintű működő tőke beáramlás is támogatja.

A lakossági beruházásokat az 5 százalékos kedvezményes újlakás áfa visszavezetése mellett számos családtámogatási és a bürokráciát és egyéb költségeket csökkentő programjai, valamint a lakásfelújítási támogatások is élénkítik.

Érdemi felfutás várható az állami beruházások, valamint az uniós források által támogatott beruházások területén, az uniós helyreállítási alap (Next Generation EU) pedig soha nem látott többletforrást biztosít. Mindezek hatására idén 6 százalék feletti növekedést várunk a beruházások területén, bőven ellensúlyozva a tavalyi 3,8 százalékos visszaesést, így a beruházások volumene idén meghaladhatja a járvány előtti szintet - írja az elemző.

Segítette a GDP-t

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy

a beruházások tavaly negyedik negyedévi növekedése vélhetően fontos tényezője lehetett a vártnál kedvezőbb GDP-adatnak.

A kedvező beruházási adatok segíthetik a gazdasági kilábalást, ám ennek feltétele a vállalkozások beruházási aktivitásának növekedése, illetve az, hogy a nagyobb beruházások esetében csökkenjen a függőség az állami támogatásoktól.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a friss adatok láttán kiemelte, a tavalyi egész éves csökkenésben a járvány mellett szerepet játszott a 2019-es magas bázis is. Az idén az uniós forrásokból és helyreállítási alapból finanszírozott fejlesztések is lökést adhatnak a beruházásoknak, akár 10 százalék feletti bővülés is elképzelhető a mostani kilátások szerint.