A PÉNZ7 rendezvény eddig 1,7 millió diákhoz jutott el

VARGA Mihály
Budapest, 2020. június 30. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán a Pénzügyminisztériumban 2020. június 30-án. Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Hét év alatt összesen majdnem 1,7 millió magyarországi diákhoz jutott el a PÉNZ7 rendezvény - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az idei pénzügyi és vállalkozói témahét megnyitóján hétfőn.
Vágólapra másolva!

Kiemelte: az iskolásokat megcélzó rendezvény kiemelt témaköre 2021-ben a pénzügyi tudatosság a családokban és a családi költségvetés.

A pénzügyek megtervezése különösen fontos egy olyan helyzetben, amikor sok családban a járvány miatt a bevételek és a kiadások megváltoztak - mutatott rá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály arra is kitért, hogy ő maga is önkéntesnek jelentkezett a témahétre, órát fog tartani az iskolásoknak kedden. Bízik abban, hogy a tartalom minőségén az mit sem fog változtatni, hogy idén az iskolákat és a diákokat a digitális térben szólítják meg.

- húzta alá a tárcavezető.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke a megnyitón elmondta, hogy Magyarország idén elsőként csatlakozott a Global Money Week nemzetközi eseménysorozathoz, amely a világ 170 országában 30 millió diákhoz juttatja el a pénzgyi ismereteket.

A magyarországi rendezvény tananyagában arra törekedtek, hogy a mindennapi életben használható tudásanyaggal lássák el a diákokat - ismertette a kuratóriumi elnök. Miután az elmúlt hét évben a pénzügyi tudatosság főbb területeit végigjárták, idén visszatértek a hét évvel ezelőtti témához, a családi kasszához - tette hozzá utalva arra, hogy a mostani eseményeken a digitalizációra nagyobb hangsúlyt fektettek.

Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja megjegyezte, hogy

kellő tudással felelősebb döntések születnek a pénzügyek terén is, tájékozottságra van szükség ahhoz, hogy valaki a pénzintézetek versengő ajánlatai között mérlegelni tudjon.

Az előadások mellett online webes megoldások és játékok könnyítik meg az ismeretek megszerzését - emelte ki.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy idén a programsorozatba több mint 1000 iskola 170 ezer diákja kapcsolódik be; 12 ezer speciális tanórát tartanak 700 önkéntes közreműködésével.