A Digitális Témahét a legjelentősebb, a köznevelés egészét érintő országos, valamint határon túlra is átnyúló kezdeményezés a digitális pedagógia területén. A tanév rendjében idén 2021. március 22-26. között szereplő program célja a tanulók digitális kompetenciájának fejlesztése pedagógiai projektek útján a köznevelés és szakképzés minden szintjén.

A Digitális Témahét hat éve működő programját az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kezdeményezésére 2018 óta a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szervezeti egységeként működő Digitális Pedagógiai Módszertani Központ koordinálja. A program célja, hogy a köznevelés és szakképzés minden szintjén ösztönözze a digitális eszközök hatékony, a napi pedagógiai gyakorlatba tantárgyfüggetlenül beépülő használatát, illetve támogassa az ehhez szükséges pedagóguskompetenciák fejlesztését, összegyűjtse és megossza a széles körben hasznosítható innovatív pedagógiai ötleteket.

A Digitális Témahét a digitális pedagógia legnagyobb szakmai támogatója, valamint a pedagógusok módszertani megújulásának eszköze is egyben. A pedagógusok felkészülését a Digitális Témahét Tudásbázisában, valamint a Digitális Pedagógiai Tudásbázisban elérhető mintaprojektek, videók és számtalan pedagógiai segédlet, óra-, tematikus és projektterv biztosítja.

IllusztrációForrás: Origo

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2021-ben új, a szakképzés számára készült mintaprojektek is elérhetők. A Digitális Témahétre való felkészülés jegyében a pedagógusok online webináriumokba kapcsolódhatnak be. A webináriumok videói a program hivatalos Youtube-csatornáján bárki számára elérhetőek.

A Digitális Témahét szakmai értéke a tantermen kívüli digitális oktatás támogatásán túl, a korábbi évekhez hasonlóan, a meghirdetett pályázatokra a hazai és külhoni pedagógusok, intézmények által benyújtott innovációkon keresztül mutatkozik meg. A nyertes pályázók és a legjobb pályázatok idén is online díjátadó ünnepség keretében kerülnek bemutatásra. A szakmai zsűri az idei évben a digitális eszközökkel támogatott intézményi és pedagógiai projektek mellett a digitális munkarendben kipróbált online oktatási jó gyakorlatokat is díjazza. A pályázati kiírásról részletesen a Témahét honlapján olvashatnak az érdeklődő intézmények, pedagógusok.

IllusztrációFotó / 123RF

A tantermen kívüli digitális munkarend bevezetése óta rengeteg, a digitális oktatást érintő tapasztalat és információ, valamint naponta frissülő új szakmai tartalom érhető el a pedagógusok és az intézmények számára, kiemelten igaz ez a projektpedagógiát érintő segédanyagokra.

A Digitális Témahét honlapján a DTH Online menüpont alatt folyamatosan bővülő kínálat várja az érdeklődőket a digitális oktatásban is hatékonyan használható anyagokkal, előadásokkal.
A Digitális Témahét nagyszerű alkalmat kínál az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a hazai mesterséges intelligencia (MI) ökoszisztéma szakmai fóruma, az MI Koalíció által meghirdetett MI Kihívás teljesítésére is. Az országos tudatosító kampány keretében indított ingyenes online kurzus átfogó képet ad arról, hogyan segíti a technológia a mindennapokat és a szervezetek működési hatékonyságát, továbbá áttekintést nyújt annak etikai vetületeiről. Az MI térnyerése az élet valamennyi területét gyökeresen alakítja át a jövőben, így az MI Kihívás mind a pedagógusok, mind a diákok számára értékes információkkal szolgál - írja közleményében a Digitális Jólét Nonprofit Kft.

Hogyan csatlakozhatunk a Digitális Témahéthez?

  • Intézményként:

A Digitális Témahéthez 2021-ben is azok a digitális pedagógia iránt elkötelezett, magyarországi és határon túli köznevelési és szakképző intézmények csatlakozhatnak, amelyek vállalják legalább egy 5 órás digitális technológiával támogatott pedagógiai projekt megvalósítását, akár az online oktatás körülményei között. A regisztráció néhány percet vesz igénybe és semmilyen további adminisztratív kötelezettséggel nem jár. A csatlakozó intézmények elhelyezhetik honlapjukon az idei Digitális Témahét kitűzőt, valamint indulhatnak a pályázaton is.

  • Partnerként:

A Digitális Témahét programjához a kitűzött célokkal egyetértő, a digitális oktatás fejlesztésének nemes ügyéért elkötelezett intézmények, cégek és vállalkozások is folyamatosan csatlakozhatnak. Programajánlataikkal, valamint külön pályázati kategória meghirdetésével is támogathatják a témahéten résztvevő intézményeket és pedagógusokat. Ehhez a honlapon elérhető partneri regisztrációs folyamatot kell elvégezni, amelynek kitöltését követően automatikusan felkerülhetnek a Digitális Témahét 2021 programtérképére.