Csányi Sándor: A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

családi vállalkozás Csányi Sándor
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke
Vágólapra másolva!
A kormány és a nemzeti bank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően tavaly a vártnál kisebb lett a gazdasági visszaesés az országban - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken a pénzintézet tavalyi eredményeit értékelő online sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Kiemelte: 2019-hez képest a pénzintézet rosszabb évet zárt, de a 2020 elején és közepén megfogalmazott várakozásoknál lényegesen jobb lett a tavalyi teljesítmény. Kiemelkedően jónak nevezte azt, hogy

a bank tőkearányos megtérülése 13 százalékot ért el tavaly, továbbá azt, hogy 9 százalékkal bővült a hitelfolyósítás.

A pénzintézet működési eredménye 5 százalékkal nőtt tavaly, az adózott eredmény 26 százalékos visszaesését döntően a kockázati költségek okozták - hangsúlyozta. Utalt arra is, hogy a pénzintézet számára elsődleges fontosságú a stabilitás, ami a kockázati mutatókban jelenik meg legjobban.
"Jelentős veszteséget okoz a banknak, hogy többletlikviditással rendelkezik, de felelőtlen hitelezésbe nem kezdünk" - jegyezte meg Csányi Sándor.

A kormány válságkezelését illetően a bank első embere kiemelte a családi támogatásokat, az építkezést segítő konstrukciókat, továbbá a kisvállalatok által igényelhető 10 millió forintos hitelt. Ezek az intézkedések segítik a gazdaságot, hogy talpra állhasson

- mondta.

A jegybank intézkedései közül az Nhp hajrá programot, az Nkp kötvényprogramot, a likviditásbővítő intézkedéseket, a tőkepufferek ésszerű lazítását és a minősített fogyasztóbarát hitel bevezetését nevesítette. Ezek a programok szerinte nagy segítséget jelentettek a bankszektornak, és azon keresztül a gazdaságnak az elmúlt egy évben.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy a lakosság és a vállalatok készek új fordulatot venni, erre utal a hitelállomány bővülése.

Döbbenetesnek nevezte, hogy tavaly a jelzáloghitel-folyósítások 15 százalékkal, a babaváró hitel szerződéses összege 23 százalékkal, a mikro és kisvállalkozói teljesítő hitelállomány 55 százalékkal nőtt.

Az elnök-vezérigazgató szerint 2021-ben még nagyobb, tőkére vetített megtérülésre, az állományok növekedésére és a kockázati költségek csökkenésére lehet számítani. Idén is folytatódik szerinte az ügyfelek számára kedvező nettó kamatmarzs-csökkenés.

- jelezte Csányi Sándor.

Újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Commerzbankot jó banknak tartja, az átvilágítást követően születhet döntés arról, hogy tesz-e az OTP ajánlatot az eladósorba került pénzintézetre. Jelenleg az OTP menedzsmentje három országban folytat tárgyalást akvizíciókról, az egyik már meglévő piacukat érintené - ismertette a bankár utalva arra, hogy szerinte idén is jelentenek be felvásárlást.

Csányi Sándor jelezte, hogy Magyarországon a nyitvatartás korlátozását nem tervezik, egyes fiókoknál azonban rákényszerülhetnek, ha több dolgozó megbetegszik.