A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján található ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzései alapján kigyűjtöttük, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 8-án kezdődött 10. héten. Az ellenőrzések menetrendje ezúttal az országos lezárások nyomán a korábban tervezettekhez képest megváltozott. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései 2021 évben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszál. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai márciusban azokat a budapesti vállalkozásokat ellenőrzik, amelyek az elmúlt hat hónapban a számla- és nyugtaadást elmulasztották vagy a foglalkoztatottak bejelentéseit hibásan, hiányosan, illetve valótlan adattartalommal teljesítették.

Az ellenőrök ezen adózók esetében ismételten a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai márciusban és áprilisban a zöldség- és gyümölcs-kiskereskedőket ellenőrzik.

Az adóellenőrök elsősorban a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják, továbbá nyomon követik a bevételek alakulását.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. március 5. és 9. között a virág-, ajándék- és édességkereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint a szabályszerű foglalkoztatást.

IllusztrációForrás: MTI/Kovács Tamás

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága a nőnap kapcsán a mai napon a megyei virágárusokat ellenőrzi.

A próbavásárlások alkalmával a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják a revizorok.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai márciusban a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik a megyében. Az üzletek mellett a közterületen, piacokon értékesítők is számíthatnak ellenőrzésekre.

Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága március 8. és 13. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • március 8. (hétfő) Pásztói járás,
  • március 9. (kedd) Balassagyarmati járás,
  • március 10. (szerda) Szécsényi járás,
  • március 11. (csütörtök) Rétsági járás,
  • március 12. (péntek) Salgótarjáni járás,
  • március 13. (szombat) Balassagyarmati járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a múlt hétről áthúzódóan a mai napon még a virágkereskedőket ellenőrzik.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

IllusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 10. héten az alábbi témákban tervez ellenőrzéseket:

  • zöldség-gyümölcs kereskedők.

A vizsgálatok a megye teljes területét érintik, és az üzletek mellett a közterületen, piacokon, vásárokban értékesítők is számíthatnak ellenőrzésekre.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, az év végi leltár meglétét, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai március 8. és 12. között az ételkiszállítók nyugta- és számlaadását és online pénztárgépeik szabályszerű üzemeltetését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a mai napon még a virágárusokat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 8-án a virágárusokat ellenőrzik.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.