Dollárboltok előtt lehetett vágyakozni a nyugati csokiért, magnóért, italért

1971 - Budapest VIII. - Baross tér, Keleti pályaudvar, indulási csarnok (Lotz-terem). Utastourist ajándéküzlet

Volt olyan időszak – nem is olyan régen, alig néhány évtizeddel ezelőtt –, amikor egyes magyarországi üzletekben kizárólag az útlevél felmutatásával lehetett vásárolni, és természetesen nem forintért, hanem nyugati valutáért - például amerikai dollárért, svájci frankért vagy nyugatnémet márkáért. Jól jött egy külföldi rokon is: a „dollárpapák" közreműködésével olyan dolgokhoz lehetett akkoriban hozzájutni, amelyekről egy „átlagpolgár" csak álmodhatott. Az úgynevezett dollárboltokban Milka csokoládétól kezdve a Marlboro cigarettán át a magnókazettákig és videómagnókig számtalan olyan kincs beszerezhető volt, amelyeket az akkori hagyományos üzletekben - forintért - nem lehetett kapni.

A régi rendszer imádott, egyben irigyelt és gyűlölt üzletei voltak a dollárboltok, amelyek harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt csillogó-villogó áruválasztékot kínáltak, olyan márkákkal a polcokon, amelyeket sokan csak a nyugati újságokból ismertek. Abban az időszakban ugyanis a kiskereskedelem egyrészt hazai, másrészt a KGST-országokból, vagyis a kommunista-blokkból származó termékeket forgalmazott.

Ahol csak a kiváltságosok vásárolhattak

Az akkori kifacsart terminológia szerint a „rothadó Nyugat kapitalista árucikkeit" árusították ezek a boltok, ahová egy egyszerű földi halandó be sem tehette a lábát.

Csak a „menők" vásárolhattak a dollárboltokban, azok, akiknek volt nyugati valutájuk, mert nemcsak magyar forintért, de orosz rubelért, román lejért vagy jugoszláv dinárért sem lehetett itt semmit kapni.

Megoldást jelenthetett persze egy nyugati rokon, vagy egy külhonban dolgozó családtag, akinek révén legálisan hozzá lehetett jutni némi amerikai dollárhoz, de ilyen „összeköttetésekkel" abban az időben kevesen rendelkeztek.

A képre kattintva tekintse meg galériánkat a dollárboltokról!

Ma már persze nehéz elképzelni, hogy az egyik legismertebb, a budapesti Kígyó utcában található egykori dollárbolt kirakata előtt felnőttek és gyerekek hosszan időztek az 1970-es években, vágyakozva nézve a márkás francia konyakokat vagy a színes, gyönyörű babákat. Sokak számára egy elérhetetlennek látszó világot jelenítettek meg ezek az árucikkek, így

a legtöbbjüknek be kellett érnie a Kent cigaretta helyett a Munkással, vagy a Matchbox autók helyett a műanyagból készült kisautókkal.

Ezek a különleges boltok akkoriban egy csipetnyi „rothadó kapitalizmust" csempésztek be legálisan a Kádár-kori Magyarországra.

A cél a valutaéhség enyhítése volt

A történet valamikor a II. világháborút követő években kezdődött, amikor az állam akkori irányítói ráébredtek, hogy néhány termékből bizony nyugati importra szorul az ország. Eleinte a szükséges árukat megpróbálták cserealapon beszerezni, majd 1959. április 1-jén fontos előrelépést jelentett a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat megalakulása, amely már konvertibilis valutáért is folytatott külkereskedelmet. Ám az ország importigényét fedező valutamennyiséget nem sikerült a Konsumexnek a magyar termékek külpiaci értékesítéséből előteremtenie.

Ekkor született meg az ötlet, hogy a magánemberek valutában tartott forrásait is minél nagyobb mennyiségben be kell csatornázni az államkasszába.

A cél az volt, hogy a náluk lévő valutát Magyarországon költsék el, ezzel is enyhítve valamelyest a hazai valutaéhséget.

Az 1960-as évek elején azonban nem sokan rendelkeztek dollárral vagy márkával az országban - kivéve az itt élő nyugati diplomatákat és az idelátogató turistákat, továbbá azokat, akiknek külföldre szakadt rokonaik némi anyagi segítséget szerettek volna nyújtani az itthon maradottak számára. Ők jelentették ennek a frissen támadt ötletnek a célcsoportját.

A Kígyó utca 5. szám alatti diplomatabolt kirakata, amely számos kincset rejtett egy átlagos magyar fogyasztó számára Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr

1956 előtt a magyar állampolgárok nem rendelkezhettek külföldi fizetőeszközzel, és a diplomaták sem vásárolhattak nyugati valutáért árucikkeket. A Nyugaton beszerezhető árukhoz ezért csak úgy lehetett hozzájutni, ha az érintett nyugati rokona vagy ismerőse devizát fizetett be az IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció számlájára, majd kiválasztotta az IBUSZ katalógusaiban szereplő egységcsomagokat, amelyeket a megajándékozottnak vagy kipostáztak, vagy az érintett személyesen vehette át őket.

Egymás után nyílnak a dollárboltok

1965-ben született meg a döntés, hogy a többi szocialista országhoz hasonlóan itthon is diplomata- és turistaboltokat, vagy más néven dollárboltokat kell létesíteni. Érdemes megemlékezni az ötletgazdáról: ezeket a magyarországi szocializmus sajátos képződményének számító üzleteket Hardi Róbert akkori belkereskedelmi miniszterhelyettes javaslatára hozták létre.

Jól ismert francia és olasz parfümöket, menő amerikai cigarettákat, márkás italokat, édességeket, csodás játékokat és ruhákat, extra műszaki cikkeket lehetett ezeken a helyeken vásárolni.

Kezdetben csak a Magyarországon dolgozó diplomatákat célozták meg, majd a Nyugatról hozzánk látogató külföldieket is, így a szállodákban egymás után nyíltak a dollárboltok.

A Konsumex (később az Intertourist), a Csemege Vállalattal közösen, a három Budapest belvárosi diplomatabolt mellett több mint 350 dollárboltot indított be az elsősorban nyugati vendégkörrel rendelkező fővárosi és vidéki szállodákban. Budapesten a Kígyó utcai mellett az Arany János utca 32. szám alatti üzlet volt a legismertebb.

Lapozzon! Olvassa el, mikor élték fénykorukat a dollárboltok, milyen kiskapukat lehetett találni a vásárlásnál, és hogyan éltek vissza nyerészkedők a helyzeti előnyükkel.