Magyarország 130 milliárd forint értékű haderőfejlesztési megállapodást kötött

Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen, GALÉRIA
Lynx gyalogsági harcjármű hajt le egy trélerről a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépülete közelében 2020. december 17-én, a Lynx-harcjárműgyár alapkövének ünnepélyes letétele alkalmából tartott bemutatón. A német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, a kategóriájában legkorszerűbbnek számító Lynx harcjárműveket gyártó üzemből 218 harcjármű kerül a Magyar Honvédséghez, amelyből 172-t gyártanak majd le a 2023-ra elkészülő zalai üzemben.
Vágólapra másolva!
Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít az ország harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK) - jelentette be szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a finanszírozás alacsony költséggel jár, kedvezőbbé teszi az államadósság hátralévő futamidejét, és elősegíti, hogy Magyarország több lábon álljon az adósságkezelésben.

Az ECN és a GIEK által nyújtott exporthitel-finanszírozás a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló harci-védelmi fejlesztést tesz lehetővé.

A forrás a 410 millió euró összegű NASAMS-szerződéshez kapcsolódik, amelyet Magyarország a Norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS szállítóval 2020 novemberében kötött meg. A haderő speciális beszerzésének 85 százalékát fedezi az exporthitel igénybevétele, amely az állam számára igen kedvező, hozzávetőlegesen megegyezik a devizakötvény-kibocsátás feltételeivel. A futamidő a teljes összeg lehívásától számított nyolc és fél év - ismertette a PM közleménye.

Illusztráció Forrás: MTI/Varga György

A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába.

Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából, másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is.

A kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért fogadta el a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amellyel az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja indult meg - áll a közleményben.