Több mint 50 ezer olaj- és földgázkutat fúrhatnak idén

Rosneft olaj drill fúrótotony
Sakhalin-1 Sets Another Extended Reach Drilling Record az orosz Rosznyeft kifúrta a világ megmélyebb olajkútját az Okhotosk tengeren
Vágólapra másolva!
2020 áprilisában napokig elhúzódó tárgyalások után az OPEC + rábólintott a történelem legnagyobb termeléscsökkentésére. A napi 9,7 millió hordós rekordcsökkentés május 1-jén kezdődött, de ezt augusztusban még tovább 7,7 millió hordóra csökkentették, ezzel reagálva a koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenésre és az ebből következő hatalmas olajáresésre. Úgy tűnik azonban, hogy a kihívásokkal teli 2020 után az oltási erőfeszítések és az OPEC+ kiteremlés-csökkentési programja célt értek.
Vágólapra másolva!

Az előrejelzések szerint a globális olajigény ebben az évben 6 százalékkal, vagyis napi 5,5 millió hordóval nő, átlagosan 96,5 millió hordóra, miután 2020-ban 8,7 millió hordóval csökkent, áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében. Ez azonban attól is függ, hogy milyen gyorsan haladnak az oltási kampányok.

- mondja Sofia Guidi Di Sante, a Rystad Energy olajpiaci elemzője.

Az olajipar optimizmusát az is jelzi, hogy 2021 januártól az OPEC és annak olajtermelő szövetségesei megállapodtak abban, hogy napi 500.000 hordóval növelik a tavaly óta limitált termelést.

A Rystad Energy előrejelzései szerint 2021-ben világszerte várhatóan mintegy 54.000 kutat fúrnak, ami 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi szinthez képest. 2022-ben a fúrások száma még tovább nő, éves szinten további 19 százalékkal, 64.500 kútra. Azonban ez még mindig elmarad a 2019-ben fúrt 73.000 kúttól.

Globális olajfúrási aktivitás. Az ábra a szárazföldi (onshore) és tengeri (offshore) kutak számát jelzi régiós bontásban Forrás: Rystad Energy

A szárazföldi fúrási tevékenység várhatóan 12 százalékkal fog növekedni a 2020-ban fúrt 46.000 kútról 2021-ben körülbelül 51.700 kútra, majd 2022-ben további 19 százalékos bővüléssel 61.700 kútra. Az élénkülés ellenére továbbra is úgy tűnik, hogy még idő kell a szárazföldi termelésnek, hogy helyreálljon a pandémiát megelőző szintre, hiszen a kutak száma közel 71.000 volt 2019-ben.

Az offshore szegmensben viszont arra számítanak, hogy a tengeri kapacitás helyreállítása már 2021-ben megtörténik, 2022-re pedig már meg is haladná a 2019-es számokat.

A fúrási tevékenység az előrejelzések alapján 2021-ben és 2022-ben is mintegy 10 százalékkal bővülne. Ez a fúrt tengeri kutak számát idén közel 2500-ra növelné, 2022-re pedig már meghaladná a 2700-at. A mélytengeri kutak kapacitás-növekedésének legnagyobb része Észak- és Dél-Amerikából származik, ahol Brazília, Guyana és Mexikó területei adják a fellendülés legjelentősebb hajtóerejét.

Az átoltottság függvényében a "forgatókönyv" azért még változhat, mindenesetre a jelek arra utalnak, hogy amennyiben az olaj ára az év hátralévő részében 60 dollár felett marad, úgy az üzemeltetők jó helyzetben vannak az aktivitás növelésére.